115 éve világszenzációt adtak át Budapesten: az Erzsébet hídról van szó

Szeptember 5-én az NLCafé is megírta, hogy legalább kilenc hónapra lezárják az Erzsébet híd budai felhajtó oldalának két szélső sávját, valamint kisebb időre a Március 15. teret is, mert alagútépítési munkálatokba kezd a Főtáv Zrt. A híd ezelőtt július 3-án került be a hírfolyamba, amikor egy, a Duna fenekén talált bomba miatt lezárták. A BRFK akkor közölte, hogy a robbanótestet a híd budai hídfőjétől a Lánchíd irányába 50 méterre találták, majd két nappal később arról is tudósítottak, hogy sikeresen kiemelték. A hídnak azonban nem volt mindig ilyen „szerencséje”, az eredeti ugyanis pont egy bombatámadás miatt omlott a Dunába. Innentől történelem. 

Rég volt

1903. október 10-én (itt most megismételjük a címet, mert nincs benne túlzás) világszenzációt adtak át Budapesten: az akkoriban mérnöki csodának számító Erzsébet hidat, melyről a korabeli sajtó a világ legszebbjeként cikkezett. Az összesen hétmillió munkaóra alatt elkészült, 11 170 tonnás híd húsz éven át a világ legnagyobb nyílású lánchídja volt, a szalagot József főherceg vágta át rajta 115 évvel ezelőtt.  

Az épülő Erzsébet híd (Fotó: Fortepan)

Minek? Minek? Minek? 

A híd megépítésére azért volt szükség, mert a 19. század végén még csak két állandó hídja volt Budapestnek: a Lánc és a Margit, ez pedig nem volt elég. 1893-ban még két további átkelő építését rendelték el, az egyiket Fővám térinek hívták – ez lett végül a mai Szabadság híd – , a másikat pedig Eskü térinek. Előbbi 1896-ra el is készült, utóbbit végül csak 1898-ban kezdték el építeni, és a Genfben meggyilkolt Sissi emlékére Erzsébetre keresztelték.

Erzsébet híd a Gellért-hegyről, 1907 (Fotó: Fortepan)

Az Eskü téri (vagyis a későbbi Erzsébet) híd nemzetközi pályázatára 53 pályamű érkezett. Állítólag egészen elborult tervek is születtek: kőből és acélból vadregényes formákat álmodtak a jelentkezők Budapest közepére. A magyar pályázók mellett sok amerikai, olasz, osztrák, német, francia is küldött terveket. Végül a német mérnökök és építészek modern kábelhídterve nyert. De hiába a győztes pályázat, az a híd sosem készülhetett el, mivel a beruházó (vagyis a minisztérium) az egész hídszerkezetet magyar anyagból, magyar munkával akarta megépíttetni. Magyarországon azonban akkoriban nem gyártottak megfelelő minőségű kábelt, ezért úgy döntöttek, kábelhíd helyett inkább lánchíd épüljön. A híd egyetlen, 290 m hosszú nyílással ívelt át a Dunán, ami szakmai bravúrnak számított, ugyanis a világon először itt alkalmazták azt a merevítő-tartó megoldást, amely később a függőhidak építésénél bevett gyakorlattá vált. A Wikipedia szócikke szerint a terv magyar mérnökök dicsősége, név szerint Czekelius Aurél, Khrendl Antal, Gállik István, Beke József és Nagy Virgil vettek részt a projektben.

Bár az építési munkák már 1898 tavaszán megkezdődtek, az Erzsébet hidat csak öt évvel később adták át. Azért tartott ilyen hosszú ideig az építkezés, mert egyrészt a mai Kossuth Lajos utcán el kellett bontani a régi Városházát, másrészt, mert 1902-ben a budai hídfő megcsúszott a Duna felé, ezért az úttest alá betontömböket helyeztek el mindkét oldalon – ez eleve egy évvel lassította a munkálatokat. Végül 1903. október 10-én adták át a forgalomnak a fakockával borított hidat. 

Hol marad a villamoscsengés? 

A dunai átkelő eleve úgy épült, hogy villamos is közlekedjen rajta, az első járat viszont az átadáshoz képest jóval később, csak 1914-ben gördült át. Ez volt az első villamoskapcsolat Pest és Buda között, és azért kellett több mint tíz évet várni az elindulásáig, mert a város két villamostársasága egészen eddig balhézott egymással a dunai átkelés jogáért, ami 2018-ból nézve is teljesen (ab)normálisnak tűnik – ez a cicaharc persze a népet annyira nem izgatta. Az emberek örültek a hídnak, csak a híddíj szúrta a szemüket: két krajcárt kellett fizetni a hídfőknél lévő épületekben. Úgy gondolták, adójukkal már éppen eleget adtak bele az új átkelőbe ahhoz, hogy szabadon használhassák, eszük ágában nem volt fizetni, csak ide-oda akartak sétálgatni rajta. A híddíj eltörlésére végül az 1918-as őszirózsás forradalomig kellett várni, és tényleg csak a sétálgatás maradt. 

Az 53-as villamos a pesti hídfőnél, háttérben a Belvárosi templom

Aztán már sétálni sem lehetett

Ma sajnos hiába keresnénk a szecessziós díszítésű lánchíd kecses sziluettjét a Dunán: az eredeti Erzsébet hidat ugyanis 1945. január 18-án a német haderő felrobbantotta. Nem tudni miért, de csak a budai hídfő déli oldala robbant fel, az elszakadó lánc magával rántotta az ezen az oldalon álló pilont a Dunába. Az északi lánc viszont nem szakadt el, a pesti hídfő megmaradt, a háború mementójaként a hatvanas évekig állt a rakparton.

A lerombolt Erzsébet híd pesti hídfője (Fotó: Fortepan)

Bár elsőre szerencsésnek is tűnhet, hogy nem az egész híd robbant fel, a Budapesti Történeti Múzeum azt írja, a „rosszul” sikerült robbantás sokat nehezített az újjáépítésen, ugyanis így a megcsavarodott, folyómederbe fúródott hídszerkezetet sokkal bonyolultabb volt eltávolítani. Ezért kerülhetett utolsóként sorra az Erzsébet híd a háborút követő rekonstrukciós munkák során.

Eleinte az eredeti hidat akarták visszaépíteni – így a megmaradt elemek újrafelhasználásával spórolhattak volna –, de aztán a nagyobb forgalom miatt egy a réginél tíz méterrel szélesebb, hatsávos kábelhíd megépítése mellett döntöttek, melynek a tervezője Sávoly Pál volt. Igaz, hogy jó pár évvel később, de általa végül csak megvalósult a német mérnökök egykori álma. És még egy német párhuzam: az új híd terveihez a kölni Mülheimer Brückét vették alapul, bizonyos szögekből készült fotókon elsőre nem is tudja eldönteni az ember, hogy melyik hidat látja.

A Mülheimer híd Kölnben

Az új Erzsébet hidat 1964. november 21-én adták át a forgalomnak. A megnyitóra több tízezren voltak kíváncsiak, a tévé egyenes adásban közvetítette a történéseket:

A fenti videón még látszik a villamos, a kettes metró elkészülte óta már csak gyalogos- és autóforgalom van rajta. Ma az egyik legforgalmasabb híd, a dunai átkelőforgalom ötöde halad át itt.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs