Magyarország kúl

Debrecen legmenőbb helyszínén tarthatják bankettjüket a szerencsés diákok

Remek időzítéssel érkezett a nyolcadikos osztály a debreceni MODEM kiállítására, így ők lettek a negyvenezredik látogatók. A város és a kiállítóhely ajándékokkal halmozta el őket.

Nagy meglepetés érte a Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 8. c osztályos tanulóit, akik ellátogattak a debreceni MODEM Impressziók. Monet-tól Van Goghig, Matisse-tól Warholig című kiállítására. Az iskola végzős osztálya lett a kiállítás 40 ezredik látogatója, amit nagylelkű ajándékkal hálált meg az intézmény.

A nyolcadikosokat Papp László polgármester és Koroknai Edit, a MODEM ügyvezetője köszöntötte a kiállításon, és együtt adták át a nem mindennapi ajándékokat.

A MODEM épülete Debrecenben – MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ezek közül talán a legjelentősebb az, hogy az osztály a MODEM-ben tarthatja majd a ballagási bankettjét, amelyhez nemcsak a helyszínt adja a MODEM, hanem állófogadást és DJ-t is biztosítanak számukra.

A diákok ezenfelül könyveket, katalógusokat és a MODEM-be szóló éves bérletet is kaptak az intézménytől, de más ajándékok is vártak a fiatalokra: a Debreceni Jégcsarnok egy közös korcsolyázásra, a Nagyerdei Víztorony pedig falmászásra várja a pályaválasztás előtt állókat, akiket egy interaktív üzemlátogatásra is meghívott a városban gyárat üzemeltető National Instruments.

André Derain Dáliák (balról) és Vörös hajú lány portréja című festményeit nézi egy érdeklődő az Impressziók című kiállításon – MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Dél-Afrikából érkezett gyűjteményt már csak vasárnap estig lehet megnézni a Modemben. Az Impressziók búcsúztatására hétvégén hosszabb nyitvatartással (szombaton 19 óráig, vasárnap éjfélig tart nyitva a MODEM), emellett vasárnap koncertekkel és záró tárlatvezetéssel is készül a kiállítóhely.

A többek között Picasso, Van Gogh, Matisse, Monet, Cézanne és Modigliani munkáit bemutató kiállítás egy nemzetközi szakemberekből álló csapat állapotfelmérését és a csomagolást követően Genovába utazik tovább – közölte a Dehírrel Koroknai Edit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top