Magyarország kúl

Nagylelkű felajánlást tett Csányi Sándor

Szívesen korrepetálna tehetséges fiatalokat Csányi Sándor színész, aki így próbálja visszaadni azt a sok jót, amit az élettől kapott. Mélyszegénységben vagy állami gondozásban élő fiatalok jelentkezését várja a MeSeKő Alapítvány.

Egy igazi sztárral készülhetnek a Színművészeti Egyetemre azok a tehetséges fiatalok, akik nem engedhetik meg maguknak a fizetős színiiskolákat vagy a magántanárokat a felvételi előtt. Csányi Sándor a MeSeKő Alapítvánnyal összefogva felajánlotta, hogy szívesen segít nekik.

„Gondolkodtam, hogy tudnám viszonozni azt a sok jó dolgot, amit kaptam az élettől” – írja Csányi a Facebookon, ahol olyan fiatalokat keresnek, akik állami gondozásban nevelkednek, vagy mélyszegénységben élnek, ugyanakkor van bennük elhivatottság, tehetség, szorgalom.

Csányi Sándor – forrás: MTI Fotó: Kovács Attila

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top