Magyarország kúl

Látogatói rekordot döntött a Mátyás-templom

Az egykori koronázótemplomot több mint félmillió látogató kereste fel tavaly.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közzétette a hazai közgyűjtemények 2017-es látogatottsági statisztikáját – írja s HVG.hu. A Magyarország legnagyobb képzőművészeti gyűjteményével rendelkező Magyar Nemzeti Galéria iránti érdeklődés sajnos jelentősen visszaesett tavaly: míg 2016-ban még több mint félmillióan keresték fel a múzeumot, addig 2017-ben csak 305 ezer látogató érkezett.

Fotó: MTI Fotó / Szigetváry Zsolt

A visszaesés oka valószínűleg az, hogy az elmúlt évek nagy, komoly érdeklődést kiváltó kiállításaihoz képest (Picasso, Chagall, Kandinszkij), a múzeum tavaly csak kisebb érdeklődésre számot tartó tárlatokat tudott felmutatni. Így a Nemzeti Galéria a közgyűjtemények toplistáján az első helyről az ötödik helyre csúszott.
 
A néhány éve felújított budavári Mátyás-templomnak viszont igazán jó éve volt: az egykori koronázótemplomot és annak egyháztörténeti gyűjteményét több mint 500 ezren keresték fel, ez rekord a katedrális történetében. Az épület már az egyik legjobban jövedelmező muzeális intézménnyé vált, évente több mint félmilliárd forint bevételt hoz fenntartójának.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top