Magyarország kúl

Magyarországon a harmadik legmagasabb a biciklivel közlekedők aránya

A magyar lakosság jelentős része, nagyjából egyötöde biciklizik naponta. A kistelepüléseken minden második ember így indul útnak.

„I Bike Budapest” felvonulás a Lánchídon (MTI-fotó: Mohai Balázs)

Először készült a magyarok biciklizési szokásairól szóló nagy mintájú, átfogó kutatás, amelyet a Magyar Kerékpárosklub és a Medián végzett. Dánia és Hollandia után Magyarországon a harmadik legmagasabb az elsősorban biciklivel közlekedők aránya – írja az MTI.

Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub szóvivője közölte: a magyarok 17 százaléka közlekedik elsősorban biciklivel, és a leggyakoribb cél a vásárlás. Országosan 70 százalék teker valamilyen gyakorisággal. Sokat lendítene a bringával járók számán, ha biztonságosan le lehetne zárni az eszközöket a tömegközlekedési megállóhelyeken – emelte ki.
A vidéki kerékpárosok számáról csupán Kisköréről voltak információk, ahol a gátőrök strigulázzák az áthaladókat. Ezért rendeltek meg egy olyan nagy mintájú kutatást, amelyhez hasonlóra még nem volt példa. Számlálókat is elhelyeztek szerte az országban.

Dánia és Hollandia után Magyarországon a harmadik legmagasabb az elsősorban bringával közlekedők aránya. A kisebb településeken jellemzőbb a kerékpározás, a nagyvárosokban az emberek fontosabbnak tartják a megfelelő infrastruktúrát.

Az emberek 67 százaléka rendelkezik saját működőképes bringával, de 61 százalék legfeljebb 5 kilométeres távokat tesz meg. A fiatalabbak inkább kerékpároznak; a kutatási eredmények tükrében, a nemekre vonatkozó adatok alapján megdőlt az a nézet, amely szerint „férfias” lenne biciklizni.

Leginkább a Dél-Alföldön, például Szegeden bringáznak, az ezt követő régió az Észak-Alföld, egyebek mellett Debrecennel. A községekben élők több mint fele mindennap kerékpárral jár.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top