Magyarország kúl

Durván magas a magyar autók átlagéletkora

Közel 14 év a hazai autópark átlagéletkora. A magyar háztartások 46 százaléka rendelkezik gépkocsival.

A kereskedő autókat mutat egy érdeklődőnek a Fővárosi Autópiacon, a XIX. kerületi Nagykőrösi úton (MTI-fotó: Kovács Tamás)

Már 11 éve emelkedik a hazai autópark átlagéletkora: a kutatási adatok alapján ez 2018 első negyedévében 13,9 év, ami 0,7 évvel magasabb a két évvel ezelőtt mértnél – írja az MTI. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet kutatása szerint az autóval rendelkezők aránya 2018-ban elérte eddigi maximumát, a háztartások 46 százalékában van autó.

Az elmúlt hat évben folyamatosan nőtt a magyar utakon futó autók száma, az idei első félévben elérte a 3,58 millió darabot. Az autóállomány dinamikus bővülését mutatja, hogy a tavalyi egész éves 272 ezres új üzembe helyezés után – amely tartalmazza az import használt autókat is – idén már az első félévben 150 ezer autót regisztráltak.

A kutatás szerint az autók életkori megoszlása a felméréssorozat kezdete óta folyamatosan romlik, aminek elsősorban a 2008-as válság és annak következtében az újautó-vásárlások tartós visszaesése az oka. Ugyanakkor a folyamat az utóbbi években lelassult, és a 2012-es mélypontot követően, 2014 óta egyre inkább érezhető az újautó-piac fellendülése.

Az autók többsége 5-10 ezer kilométert tesz meg egy évben, az átlagos futásteljesítmény 17 ezer kilométer, 800 kilométerrel több, mint két éve.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top