Magyarország kúl

Ember a pótmamája a Szegedi Vadaspark szurikátakölykének

A kis állat nem akart szopni, ezért az állatkert egyik gondozójára bízták.

Gondozó neveli föl a nyáron született szurikátakölyköt (Suricata suricatta) a Szegedi Vadasparkban, amint megerősödik, igyekeznek visszaszoktatni társai közé – mondta Veprik Róbert igazgató az MTI-nek.

Fotó: MTI Fotó / Ujvári Sándor

A nyáron két szurikáta született a szegedi állatkertben, a féltestvérek közül a fiatalabbik gyengébb, kevésbé élénk volt, úgy tűnt, mintha nem tudna eleget szopni, annak ellenére, hogy a családtagjai folyamatosan gondját viselték. A szakemberek ezért úgy döntöttek, kiveszik a csapatból, mielőtt baj történne, és egy gondozó vette pártfogásába az állatot. A kölyök szerencsére elfogadta a macskatejpótló-tápszerből készült tejet, sőt már szilárd táplálékot is eszik. A gondos nevelésnek köszönhetően összeszedte magát, így remélhetőleg, sikerül felnevelni, és a kritikus időszak elteltével végre bátran nevezheti el a gondozója.

A szakemberek célja, hogy amint lehetséges, visszaszoktassák a csapatba a fiatal nőstényt. Ez nem egyszerű feladat, hiszen a szurikáták szoros, összetartó családokban élnek és nagyon bizalmatlanok az idegenekkel, ezért félő, hogy nem ismerik majd fel a visszatért családtagot. Mivel az összeszoktatásuk hosszú időt és óvatosságot igényel, a kicsi két hónapos koráig mindenképpen az emberi pótanya gondoskodására szorul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top