Magyarország kúl

Amerikát is meghódíthatja az elmúlt évek legjobb magyar rajzfilmje

A Sony megvásárolta az „Új Macskafogóként” is emlegetett Ruben Brandt, a gyűjtő forgalmazási jogait.

Amerikai stúdió vásárolta meg a Magyar Nemzeti Filmalaptól a Ruben Brandt, a gyűjtő című új magyar film észak-amerikai és latin-amerikai forgalmazási jogait – közölte a filmalap csütörtökön az MTI-vel.

Fotó: Magyar Nemzeti Filmalap

Az „Új Macskafogóként” is emlegetett, egész estés animációs akcióthriller forgalmazási jogait a Sony Pictures Classics (SPC) vette meg. A stúdió a legnevesebb rendezők filmjeit forgalmazza a tengerentúlon, többek között Nemes Jeles László filmjei, az Oscar-díjas Saul fia és a Velencei Filmfesztiválon bemutatott Napszállta jogait is ők szerezték meg.

A Ruben Brandt világpremierje nyáron volt a locarnói filmfesztiválon. Havas Ágnes, a filmalap vezérigazgatója szerint óriási eredmény, hogy a filmalap az SPC-nek közvetlenül értékesítette a filmet. Mint mondta, a külföldi eladások éves értéke 250 millió forint körül van; kiemelkedő siker volt a Liza, a rókatündér, az 1945, a Tiszta szívvel és A Viszkis is, amelyeket több mint harminc ország helyi forgalmazói vásároltak meg.

A filmalap támogatásával készült Ruben Brandt, a gyűjtő című film november 15-én kerül a magyar mozikba a Mozinet forgalmazásában. A zenét Cári Tibor szerezte, a produceri munkát Miskolczi Péter, Roczkov Radmila, Roczkov Hermina, Milorad Krstic és Kurdy-Fehér János végezte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top