Magyarország kúl

Tódul a moziba a magyar

Tavaly 15 millió jegyet vettünk 2,1 milliárd forintért. Szerencsére a filmesek sem spóroltak: több mint 108 milliárdot hagytak nálunk.

2016 után tavaly is meghaladta a 100 milliárd forintot Magyarország filmipari költése – írja az Index a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss adatai alapján.

Az NMHH Nemzeti Filmirodájának nyilvántartása szerint 2017-ben a filmes összköltés 108,2 milliárd, idén júliusig pedig 44 milliárd forint volt – vagyis ennyi pénzt hagytak nálunk a filmesek. Tavaly összesen 285, idén eddig 144 film gyártását regisztrálták: ebbe a külföldi filmek mellett a koprodukciók és a magyar filmek is beletartoznak.

Mila Kunis és Kate McKinnon A kém, aki dobott engem című filmben (Fotó: Lionsgate)

Jelentős összeget (20,8 milliárd forint) költöttek el a The Alienist című amerikai sorozat alkotói, amelynek főbb szerepeiben Daniel Brühl, Luke Evans és Dakota Fanning láthatók. De nem voltak spórolósak a Jennifer Lawrence főszereplésével forgatott Vörös veréb című thriller készítői (11,3 milliárd forint), illetve Mila Kunissal és a magyarul fantasztikusan rappelő Kate Mckinnonnal készült A kém, aki dobott engem című vígjáték  készítői sem (9 milliárd forint).

Persze nemcsak az itt forgó produkciók költései, hanem a jegyeladásokból befolyó összeg is fontos részét képezi a magyar filmipar bevételeinek. A forgalmazók jelentése szerint tavaly 15,1 millió látogatója volt a hazai moziknak, ami mintegy félmillióval haladja meg a 2016-os, 14,6 millió fős nézőszámot. Ezzel együtt természetesen a jegybevételek is nőttek: a bruttó összeg tavaly 20,9 milliárd forint volt.

Az idei év első félévének összesített adatai alapján a legnézettebb filmek a következők voltak:

  1. Bosszúállók (566 ezer néző)
  2. Deadpool 2 (374 ezer néző)
  3. Valami Amerika 3 (370 ezer néző)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top