Magyarország kúl

Magyar cég fogja öltöztetni a teniszválogatottat

A Dorko öt évre nyerte el a szerződést, a hétvégi Davis-kupa meccsen már az ő mezeiket fogják hordani a teniszezőink.

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) szerdán jelentette be, hogy öt évig a Dorko nemzeti színű melegítőit és mezeit fogják viselni a válogatott tagjai – írja az Index. A megállapodást Szűcs Lajos, az MTSZ elnöke és Gém Péter, a Dorko alapítója írta alá. A cég a ruhákon kívül 50 millió forinttal is támogatja a szövetséget.

Fotó: Facebook / Dorko

A hétvégi Davis-kupa meccsen már a Dorko ruháiban fognak pályára lépni a magyar teniszezők. „Jó cuccok, jó viselet, örülünk, hogy ebben lehetünk, megtiszteltetés nekünk” – mondta a válogatott egyik tagja, Piros Zsombor.

A fiatal hazai tervezők ötleteit megvalósító márkát 4,5 évvel ezelőtt indították; másfél éve jött az ötlet, hogy a magyar nemzeti csapatokat is ők öltöztessék. „Ez egy óriási lépés nekünk. Népszerű magyar márkaként még jobban rá tudjuk irányítani a sportágra a figyelmet” – hangsúlyozta a bejelentés kapcsán Gém Péter.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top