Magyarország kúl

Csodaszép film készül a hortobágyi vadlovakról

A produkciót Török Zoltán rendezi. Itt az első előzetes.

Hét évvel a nagy sikerű és világszerte húsz országban díjazott Vad Magyarország – A vizek birodalma után a Hortobágyon élő vadlovakról szóló egész estés természetfilmet készít Török Zoltán – írja a 24.hu. A Hortobágyi mese című film első teaserje is megjelent.

Török és stábja több év tervezés és előkészítés után tavaly ősszel kezdte el a film forgatását. A nagyszabású természetfilm a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával és nemzetközi társproducerek részvételével készül. A forgatás épp a felénél tart, így az alkotók készítettek egy kis ízelítőt az eddigi felvételek felhasználásával.

A csapat eddig száznegyven napot forgatott a hortobágyi pusztában, de még legalább ennyi időt kell a terepen tölteniük ahhoz, hogy bemutassák a főszereplő vadlovak és a körülöttük élő vadállatok rejtett életét. A film története egy Przevalszkij-csikó életét követi végig a születéstől kezdve, az ő szemén keresztül láthatjuk majd a csapatában lejátszódó drámákat és azt, hogyan változik évszakról évszakra a puszta.

Vadlovak – Hortobágyi mese operatőre Jan Henriksson, Mosonyi Szabolcs és a rendező-producer Török Zoltán, a vágó Hargittai László, a hangmérnök Várhegyi Rudolf.

A magyar–német–osztrák–svéd koprodukcióban készülő természetfilmet várhatóan 2020-ban mutatják majd be. A mozis verzió mellett egy rövidebb tévéfilmváltozat is készül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top