Magyarország kúl

40 ezren tekertek idén a Tisza-tó körül

A régióba érkező turisták közel 70 százaléka biciklivel nyaral, amióta a vízügyi igazgatóság letette a voksát a kerékpárosok mellett, és kapukat helyezett el az autók kizárására.

Kerékpárosok az Abádszalók és Tiszaderzs közötti bicikliúton (MTI-fotó: Mészáros János)

Az elmúlt három évben közel kétszeresére emelkedett a Tisza-tónál kerékpározók száma – írja az MTI. Bogdán Csaba, a Tisza-tó Maraton főszervezője elmondta:

Kitűnő egyedi adottság, hogy a Tisza-tó gátrendszerének tetején épített aszfaltos úton úgy lehet kerékpározni, hogy nem kell tartani az autóforgalomtól, amely általában a legnagyobb visszatartó erőt jelenti a bringások számára.

Az ide érkező 100 turistából 68 bringázik, így az elmúlt időszakban a minőségi kerékpáros és vízisport-szolgáltatók, illetve éttermek is megjelentek a régióban. A vízügyi igazgatóság mérése alapján 2015-ben 23 ezer kerékpáros haladt át a kiskörei Tisza-hídon, idén már több mint 40 ezer fő tekert.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top