Magyarország kúl

Nagyot mennek a magyarok a dublini paraúszó-Eb-n

Eddig két aranyat, két ezüstöt és egy bronzot gyűjtöttek a mieink, és a verseny fele még hátravan.

Erősen kezdett a magyar parauszó-válogatott a dublini Európa-bajnokságon – írja a 24.hu. A második versenynapon Pap Bianka, a Vasas SC versenyzője megvédte az Európa-bajnoki címét, és világbajnokhoz, paralimpiai ezüst- és bronzérmeshez méltón nyerte meg a 100 méteres hátúszás döntőjét. Iván Bence, a pécsi ANK versenyzője is szuper formát mutatott, és óriási úszással ezüstérmet szerzett 200 méter vegyesen.

Tóth Tamás a riói paralimpián
(Fotó: MTI Fotó / Koszticsák Szilárd)

A verseny harmadik napján is remekül szerepeltek a mieink. Illés Fanni elképesztő úszással utasította maga mögé a mezőnyt, és simán nyerte a 100 méteres mellúszás döntőjét. Pap Bianka ismét remekül úszott, ezúttal a 400 méteres döntőjének második helyét szerezte meg egyéni legjobbjával. Tóth Tamás, a 100 méteres hátúszás riói bajnoka is kiválóan szerepelt, két, eddig ismeretlen újonc mögött a bronzérmet szerezte meg az Eb-n.  
 
Két évvel a tokiói paralimpiai játékok előtt ez az első olyan nemzetközi verseny, ahol a kezdő sportolók megmérettetik magukat a sportág nagyjaival szemben, már a tokiói játékokra készülve. A magyar csapat tizenegy sportolóval érkezett az írországi bajnokságra, közülük három újonc, Tar Réka, Száraz Evelin és Tóth Éva, a Vasas Paraúszó Szakosztályának sportolói először tapasztalhatják meg, milyen nemzetközi mezőnyben versenyezni. Az Európa-bajnokság augusztus 13-án kezdődött és 19-ig tart. A dublini viadal következő három napján a magyar csapatból még minden versenyző rajthoz áll majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top