nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Magyarország kúl
Sziget 2017: amikor egy vak fiú mutatta meg, hogyan kell bulizni

Sziget 2017: amikor egy vak fiú mutatta meg, hogyan kell bulizni

Kalandok a kerekesszékben, szeletelés a fehér bottal, szerelembe esés a legkevésbé Sziget-kompatibilis énekesnővel, díj, paprikaspré és kórház: a tavalyi Sziget volt az eddigi legkalandosabb. Könnycseppeket morzsolgatva mutatjuk, miért.
Neményi Márton
Neményi Márton
f Ajánlom

Tavaly úgy döntöttünk, egy kicsit hanyagoljuk a fesztiválzsurnalizmust évtizedek óta mérgező koncertkritika / legjobbcsajos fotógaléria / modorosan megírt programajánló Bermuda-háromszögét és a fajsúlyosabb, lassabb, komolyabb témákra fókuszálunk. Mint például a sérültek és mozgáskorlátozottak Sziget-élménye, a meditatív, komoly portrésorozat, a csodálatos, ám végtelenül környezetidegen PJ Harvey és természetesen a Közlekedési Múzeum Ikarus-retróbusza! 

Íme a legerősebb sztorik tavalyról, képekkel, linkekkel, böngésszetek, olvassatok, hangolódjatok, szerdán jelentkezünk!

Hogyan él és partizik a Szigeten egy vak fiú?

Szabolcsnak át szabad nyúlni a pulton, megérintheti a csaposlányt, sőt, inkább fordítva, a csapos érinti meg őt, amikor észreveszi, hogy a fiú nem lát. Hozzáigazgatja a kártyáját a leolvasóhoz, odavezeti a kezét a söréhez, Szabolcs pedig mehet is tovább ugrálni és bólogatni a színpad elé, lehetőleg a második-harmadik sorba.

Fotók: Neményi Márton

Nem kijár, itt él és nem csak bulizik, dolgozik is: a sérülteknek fenntartott táborban szervez, koordinál, motivál és fogadja az egészséges látogatókat, itt ugyanis mindenki belekóstolhat, micsoda kihívás mozgás- vagy látássérültként navigálni a Szigeten. Szabolcs egyébként meglepő dolgot árul el: nem nehezebb, mint az utcán, sőt! Itt ugyanis elég megállnia és hangosan segítséget kérnie, mindig jön valaki; “odakint” már közönyösebbek. Cserébe annyira menő a napszemüvege, hogy többen nem hitték el neki, hogy nem lát. Ilyenkor megmutatja, szerényen fogadja a felé áradó megbecsülést és tiszteletet, majd meg tovább a zene felé.

A teljes riportért ide katt!

Szia, nézz ide, lefotózlak!

Ezt mondtuk pontosan fél óránként az első szembejövő arcnak az egyik különösen fülledt napon. Oda is néztek, le is fotóztuk. Így állt össze a Sziget arckatalógusa a már kora délután aktív hipszterektől az elszállt hippiken át a hajnali partizókig.

Ezek a képek nem akarnak semmit, mégis jobban elmondják, miről szól a fesztivál, mint egy hatoldalas sajtóközlemény.

Kattints, szemezz!

Nagyon jó a buli, csak az a lyuk ne lenne a K-Hídnál

“Ez már elvileg csak rosszabb lesz, de nagy baj nincs, folyamatosan fedezik fel az újabb gyógymódokat. Oké, járni szerintem már nem fogok, de hát bármi lehet. Száz éve még elmebetegségként tartották nyilván – meséli Bence -, amikor megláttak egy ilyet, mint én, gyerekkorában bedobták egy intézetbe, hát persze, hogy megmaradt egy hét-nyolc éves szintjén”. Erről elég ennyi, partizni van itt a srác, nem magát sajnálni; jobb kezénél a szék vezérlőpultja, bal kezében a Sziget-appos okosteló, megvan minden.

Hát ilyen érzés kerekesszékkel végigtolni (és tolatni) egy Szigetet. Van jó oldala is (“Etetnek, basszus”, panaszkodik Bence), de azért az mégsem állapot, hogy egy apró hézag elég a K-hídon és oda a buli. Egy fesztivált akadálymentesíteni persze nem egyszerű: ezért kéne az érintettekre hallgani.

Ismerkedj meg a Sziget Easy XS táborával és rendezd át a prioritásaid!

Nappal a Szigeten = kortárs művészet

Nem kell kenni-vágni a kontemporális iskolákat és a hozzájuk tartozó művészeket, elég ránézni az ArtZone-ra, hogy tudjuk, miért van ott a helyünk a déli ébredés és a kora esti csúcsidő közt. Ejtőzés a fűben, rácsodálkozás a bizarr – és sokszor használható, bejárható, felpróbálható – műalkotásokra. Vagy például ajándéktárgy-festegetés Bukta Imrével, mint tavaly.

Lazán ide kapcsolódik a 

Retróbusz,

azaz egy szépen karban tartott Ikarus 556-os, amelyet úgy, ahogy van kiraktak a Szigetre, csak úgy. Akkor ezt írtuk róla:

Az 1963-ban bemutatott magyar busz (a hazai formatervezés és járműipar ékköve abból az időből, amikor “még tudtak tisztességes buszokat gyártani, nem az van, mint most”) a Közlekedési Múzeum szigetes kitelepülésén tekinthető meg, járható és ülhető körbe.

Most, hogy végleg kikoptak az igazi régi buszok, tényleg nosztalgikus érzés végignézni a tavalyi képeket: aki a kilencvenes években kezdett tömegközlekedni, ráismerhet a jellegzetes megoldásokra és designelemekre. Klíma viszont anno sem volt benne (ma meg pláne nincs), így a kora délutáni negyven fokban elég nagy kihívás körbejárni és -ülni a melegházként üzemelő fémkasznit. Gondoljunk arra, hogy ugyanolyan jó leszállni róla, mint felszállni rá!

A buszért ide tessék kattintani.

Ja, igen, majdnem elfelejtettük:

Zene!

A Szigeten ugyanis – sokan nem tudják! – akad az is. Beszéljünk hát most erről. Lehet, hogy elfogultak vagyunk, de szerintünk a tavalyi év koncertjét éppen a legkevésbé Sziget-kompatibilis előadó, PJ Harvey adta, méghozzá egy még magánál az előadónál is kevésbé Sziget-kompatibilisebb műsorral. PJ Harvey legutóbbi politikus-társadalomkritikus konceptalbuma köré építette a performanszát – mert legalább annyira az volt, mint koncert -, sötét volt, lassú, baljós és csak néhol vad, de ha az ember előtte vagy közben ráhangolódott, képtelen volt tőle szabadulni, aznap estére mindenképp a hatása alá került. 

A beszámolót és a képeket itt nézzétek meg!

PJ Harvey volt a legjobb, Pink viszont a leghíresebb és szerencsére ő is megdolgozott a… jó, most majdnem azt mondtuk, hogy a pénzéért, pedig tudjuk, hogy az Igazi, Nagy Zenészeket nem érdeklik az anyagiak, csak a kulturmisszió és a közönség szeretete. Hogy Pink is ilyen, arra íme két bizonyíték tavalyról:

Hát mi ez, ha nem Őszinte, Igazi Színpadi Előadás?

Na jó, kicsit túltoltuk a sznobériát, valójában a világért sem akarnánk, hogy bárki azt gondolja, eltartott kisujjal isszuk a dobozos hidegkomlósat, miközben a színházsátor dobjának árnyékában merengünk arról, hogy régen minden jobb volt, senkiháziak kezében van a popszakma, de persze mit tudjuk mi, tévénk sincs, ha mégis, csak a Mezzo meg a Spektrum megy rajta. Sőt: hittel és szívvel valljuk, hogy 

nem szégyen az, ha vérprimitív zenére vonaglasz,

mit nem szégyen: a világ legjobb dolga, főleg, ha a vérprimitív zenét a vállaltan tuskó, ám végtelenül szórakoztató Major Lazer adja. Be is hatoltunk a nagyszínpad sűrűjébe a “koncert” (valójában laza potmétertekergetéssel és némi mc-zéssel kevert playlist) közben és csodát láttunk: nagyon szép embereket, akik nagyon jól érezték magukat.

Az egyszerre kommentelőprovokáló és terápiás képanyagért ide kattintsatok!

Még egy utolsót a zenéről: nagyjából tizenöt éve minden évben mindenki leírja, hogy jó buli, persze, de mégis végtelenül szomorú, hogy az úgynevezett húzónevek nyolc-tíz éve nem releváns együttesek, akiknek jó esetben öt, de inkább tizenöt éve jelent meg az utolsó jó albumuk, a nosztalgiafaktorra (meg arra, hogy mindegy, amíg olcsó a pia és szépek a nők, jó lesz ez) építeni egy fesztivált elég lehangoló. Ennek idén hivatalosan is vége (nagyon erős felhozatal lesz már az ezügyben neuralgikus pontnak számító nagyszínpadon is), de már tavaly is kitettek magukért a szervezők. Nem véletlenül

díjazták a Sziget fellépő-névsorát a rangos European Festival Awardson.

Konkrétan a line-up of the year kategória díját vitte el a fesztivál. Életműdíjat kapott továbbá a legendás szervező, Dan Panaitescu, akinek a nevét azóta is viseli a nagyszínpad.

Végül pedig két kisszínes a Sziget sötét arcáról:

De ezeket tényleg csak azért tettük ide, hogy vigyázzatok magatokra!

Megosztás Facebookon