Magyarország kúl

Ellepték a filmesek Magyarországot

Egy átlagos napon legalább öt helyen forgatnak Magyarországon. A legnépszerűbb helyszínek Budapest, Szentendre és Esztergom.

Több mint kétezer közterület-használati kérelmet nyújtottak be tavaly hazai és külföldi filmesek a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) Zrt.-hez – írja a Világgazdaság. Az érdeklődés az idén sem csökkent: július közepéig több mint ezer ilyen engedélyt igényeltek. Egy átlagos napon országszerte legalább öt különböző helyen forgatnak.

Mucsi Zoltán a Tóth János című sorozat forgatásán a Duna TV egykori budapesti épületében (Fotó: MTI Fotó / Kallos Bea)

 
A legtöbben Budapesten szeretnének forgatni; a vidéki városok közül elsősorban Szentendre, Esztergom, Vác és Dunakeszi népszerű a filmesek körében. Budapesten belül az Andrássy út, a Szabadság tér, a Szent István-bazilika környéke, a Feneketlen-tó, a Villányi út, a Döbrentei tér és a Várkert Bazár a legkedveltebb forgatási helyszín.
  
A magyarországi közterületek népszerűségét egyebek mellett olcsóságuk is adja. A világörökségi területek forgatási napidíja alig kétezer forint négyzetméterenként, a főváros kiemelt turisztikai helyszíneit már nyolcszáz forintért is meg lehet kapni, a vidéki helyszínekre pedig kétszáz forinttól adnak engedélyt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top