Magyarország kúl

Dől a nép a szegedi dinókiállításra

Két hét alatt több mint 25 ezren mentek el a Móra Ferenc Múzeum különleges kiállítására. Soha nem volt még ilyen népszerű kiállítás Szegeden.

Továbbra is óriási siker a szegedi Móra Ferenc Múzeum dinoszauruszkiállítása – írja a Délmagyar.hu. A félelmetes robotdinókat is felvonultató tárlatot július 14-én nyitották meg, azóta minden délelőtt hosszú sorok várják a nyitást. Az első héten tízezren látták a tárlatot, a második hét után pedig már 25 ezren nézték meg az Amerikából érkezett őslényeket.

Fotó: MTI Fotó / Rosta Tibor

A 25 ezredik látogatót kedden kora délután köszöntötte a múzeumban Botka László polgármester és Fogas Ottó, a kulturális intézmény igazgatója. A 25 ezredik jegyet egy háromtagú család vásárolta meg. Hirth Tibor feleségével és fiával Hajósról érkezett Szegedre.
 
Botka elmondta, boldog gazdája a város a dinókiállításnak, az különösen nagy öröm, hogy Európában Szegeden mutatkoztak be először az ősállatok. „Kedd délelőtt véglegesítettük a múzeum épületének kiviteli terveit, amely jövőre közel 1 milliárd forintból újul majd meg. Hamarosan kiírjuk a közbeszerzést, az ősszel pedig kiválasztjuk a kivitelezőt” – ismertette Botka.

Fogas Ottó elmondta: ilyen rövid idő alatt még egyetlen kiállításukat sem nézték meg ennyien. Hozzátette, céljuk Szeged turisztikai forgalmának erősítése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top