Magyarország kúl

A fecskefészket védve újította fel éttermét

Költésbe kezdtek a molnárfecskék, mialatt a vendéglő felújítása zajlott. Egyik fél sem zavarta a másikat.

Példamutatóan járt el az a vállalkozó Vaskúton, aki teljes körű felújításba kezdett vendéglője épületén – írja a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága közösségi oldalán. A bejárati ajtó felett ugyanis molnárfecskék raktak fészket és kezdtek költésbe.
Az épületen úgy végezték el a munkálatokat, hogy a fecskefészkeket nem bolygatták, azt a területet kihagyták. Most a fiókák kirepülésére várnak, hogy befejezhessék a felújítást.

A Szőlőfürt Vendéglő tulajdonosa elmondta, hogy jövőre is várni fogja a fecskék visszatérését, és bízik benne, hogy újra fészket raknak majd az eresze alatt.

A hatályos jogszabályok a természetvédelmi oltalom alatt álló madarakra a költési időszak alatt kiemelt figyelmet fordítanak. A védett madarak fészkei, tojásai és fiókái a kifejlett madarakhoz hasonlóan a törvény hatálya alá esnek, ezért pusztításuk, a fészkek és fészkelőhelyek engedély nélküli bolygatása törvénytelen cselekedet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top