Magyarország kúl

Budapesten már 150 ezer egy albérlet havi díja

Ma este hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így az érintett családok csütörtökön kezdenek el kollégiumi férőhelyet, illetve albérletet keresni. Ez utóbbi tetemes kiadást jelent.

Budapesten a 120 négyzetméternél kisebb panellakásoknál az átlagos bérleti díjak 130 ezer forint, a téglaépítésű lakásoknál pedig átlagosan 150 ezer forint körül mozognak – írja az MTI.

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerdán az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy szerdán este hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így az érintett családok csütörtökön kezdenek el kollégiumi férőhelyet, illetve albérletet keresni. 

Az egyetemvárosok közül példaként említette, hogy Győrben 109 ezer forintos, Kecskeméten 106 ezer forintos, Debrecenben pedig 100 ezer forintos átlagos albérletárakkal számolhatnak a kiadó lakást kereső fiatalok.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a kollégiumi lakhatás jóval kedvezőbb, hiszen havonta átlagosan 15-16 ezer forintból megoldható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top