Magyarország kúl

Erős Pista, a magyar ember könnyfakasztója

Erős Pistát tettünk a csirkepaprikásba, a velős pirítósra, az igazán elszántak pedig még a húslevesbe is kevertek egy kis hungarikumot.

Az Erős Pista igazi hungarikum, és talán nincs olyan magyar, aki életében legalább egyszer meg ne kóstolta volna a veszettül csípős paprikakrémet. A Piros Arany mellett ez az ételízesítő az egyik legnagyobb retró klasszikus, amit jóformán mindenhez ettünk: akár csirkepaprikást, akár gulyást, akár velős pirítóst majszoltunk, szinte biztos, hogy előkerült a durvára őrölt paprikakrém is, amiből mindenki a vérmérsékletének megfelelő adagot tette az ételébe. A bátrak kanalazták, hogy aztán prüszkölve, könnyezve és köhögve dicsérjék az erős hungarikumot.  A szenvedélyünk még ma is tart, sőt az Erős Pista a határt átlépve közel 20 országot, köztük Lengyelországot, Németországot és az USA-t is meghódította. Te mivel eszed legszívesebben az Erős Pistát?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top