Magyarország kúl

Babetta: Linda is a csehszlovák robogóval száguldott

Babettával robogtak a lányok és a fiúk is, aki pedig igazán menő volt, nem pedálos, hanem berúgós típussal száguldott.

A KGST országaiban, ha robogóról beszéltünk, akkor az a Babettát jelentette. A Babetta elődje a Jawa Pionier robogó, amelyet 1971-től váltott fel a Babetta, a rendszerváltás előtti kultikus közlekedési eszköz. A retró kismotorból rengeteg típus látott napvilágot, a népszerű 207-es és 210-es változat után lényegi változást a 225-ös típus hozott, amely már nem pedálos, hanem berúgós volt.

Linda és a Babetta Forrás: YouTube

A fiatalok kedvence sok randevúhoz asszisztált, a kisebb falvakban megkönnyítette a bevásárlást, a városokban pedig pik-pak célba értek vele az egérutakon. A filmekben is Babettával pöfögtek a sztárok, köztük Linda is, aki a ’70-es, ’80-as évek legmenőbb rendőrlánya volt, és példaképe sok-sok kisdiáknak.

A Babetta a praktikumra is gondolt, vagy legalább a szándék megvolt: a Tina modellt összecsukható változatnak álmodták meg, azonban ha betettük a csomagtartóba, a tartályból kifolyt a benzin, így a szállítása lehetetlenné vált. A Babetta gyár hanyatlása és a motorok minősége már a csehek és a szlovákok 1993-as szétválásától megkezdődött, végül a gyár 1997-ben bezárt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top