nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Magyarország kúl
Helyek, amik mindig hiányozni fognak Budapestről – 2. rész

Helyek, amik mindig hiányozni fognak Budapestről – 2. rész

Nemrég bezárt a Kazinczy utcai Wichmann. A legendás pesti kocsma megszűnése kapcsán indított sorozatunk második részében a kétezres-kétezertízes évek sokak által kedvelt, de ma már nem üzemelő budapesti helyeit mutatjuk be.
f Ajánlom

Wichmann Tamás többszörös világ- és Európa-bajnok kajakos június végén végleg bezárta több mint harminc évig működő kocsmáját, a Kazinczy utcai Wichmannt. Az 1987-ben megnyílt legendás söröző túlélte a rendszerváltást és az elmúlt évek agresszív dzsentrifikációját is – most mégis megszűnik.

Elfáradtam, megálltam

indokolta döntését a 444-nek nyilatkozva a tulaj.
 
Persze, nem a Wichmann az egyetlen olyan sokat megélt kricsmi, amit ma már hiába keresnénk Budapesten, az elmúlt években sorra húzták le a rolót az olyan kocsmák, klubok, kulturális központok amelyek komplett szubkultúrák kedvelt találkozóhelyei voltak. Sorozatunk első részében főleg a nyolcvanas-kilencvenes évek kulthelyeit vettük sorra, most a kétezres-kétezertízes évek kedvenceiről emlékezünk meg. 

Tütü Tangó: „Ott áll a pultnál az asztrodíva, akitől egykor rettegtek a részeg hímek”

A Tütü Tangó 1999 októberében nyitott a Hajós utca és a Paulay Ede utca sarkán, az Operaházzal szemben. A népszerű szórakozóhely – megannyi felesbe merengő életművész, kifakult kékharisnya, színész, zenész, irodalmár és széplelkű akasztófavirág találkozóhelye – igazi multifunkciós búfelejtő volt: nemcsak kocsmaként, hanem étteremként és klubként működött, rendszeresen tartottak itt koncerteket, irodalmi műsorokat és gyerekprogramokat is. „Lám, ott áll a pultnál az asztrodíva, akitől egykor rettegtek a részeg hímek, most meg rendeli a menüt négyötvenért. Kis reménység a komor télben ez a képtelen nevű, nem új, de újonnan átvett, szolidan háromszintes vendéglátóipari intézmény. Tütü, mert Balettintézet, és Tangó, mert a felső szinten, amelynek lazán fölé lóg még egy sok férőhelyes galéria, csendes argentin ritmusok szólnak”írta róla megnyitásakor Artner Sisso a Magyar Narancsban.

Sex Pistols tribute koncert a Tütü Tangoban

A Tütü remek hely volt, ahol a mókás kedvű séfnek és a baráti üzletpolitikának köszönhetően remek ételeket és italokat fogyaszthatott a t. közönség, méghozzá „megengedhető áron”. Sajnos csak két év jutott neki; paradox módon épp az okozta a vesztét, ami – részben – a népszerűségét is: túl jó helyen volt. 2001-ben az egész házat megvásárolta egy befektetőcsoport, hogy szállodát építsen a helyén. Ebből aztán nem lett semmi, de a Tütü Tangónak sajnos mennie kellett. A szórakozóhely vezetőit olyan váratlanul érte a döntés, hogy igazi búcsúbulit sem tudtak rendezni, így 2001. január 17-én, az utolsó nyitvatartási napon az eredeti műsortervnek megfelelően a hely rezidens zenekara, a Besh o Drom lépett fel. Stílusos befejezés: a rendkívül népszerű, balkáni és cigány népzenei motívumokat játszó bandának innen indult a karrierje.

Kevin Frost: Jimmy, az izlandi strici

Rendszeresen jártam a Tütü Tangóba. Egy nap éppen a bárnál ücsörögtem, és vártam a haverjaimat. Tekertem egy cigarettát, mire a pultos rám szólt: vigyázzak, mert Magyarországon szigorúan büntetik a marihuánafogyasztást. Kedves gesztus, még ha ebben ez esetben kissé megalapozatlan is volt. Jót nevettem a félreértésen, aztán szóba elegyedtem egy másik külföldivel, aki egyedül iszogatott mellettem a pultnál. A srác úgy nézett ki, mint egy Pokol Angyala, kopaszra borotvált fejjel, méretes fém koronával a szájában. Jó egy hétig jártuk együtt a pesti éjszakát. Ő volt Jimmy. Jimmy, az izlandi strici.

 

Jimmy azt mondta, Reykjavíkban nem nagyon dívott a prostitúció, amíg a magyar lányok oda nem költöztek. Amint megérkeztek, azonnal nekiláttak az üzletfejlesztésnek. Mivel úgy érezték, hogy a hagyománytisztelet és a saját biztonságuk is megköveteli, hogy egy kellően kigyúrt, a nyelvet jól beszélő helyi erő segítse a munkájukat, nekiálltak „menedzsert” keresni maguknak. Megismerkedtek Jimmy-vel egy kocsmában, ahogy én is sok évvel később. Ugyan kedves, jóravaló fiú volt, de elég ijesztően nézett ki, ezért a magyar lányok munkát ajánlottak neki. Megbízták, hogy legyen a stricijük: intézze a telefonhívásokat, szervezze le a randikat, magyarázza el a díjszabási rendszert az új kuncsaftoknak, és ha a szükség úgy hozza – sosem hozta – ijesszen rá a kellemetlenkedő kliensekre.

 

Két évig dolgozott nekik, és ez alatt az idő alatt elég pénzt tudott félretenni ahhoz, hogy beutazza a világot. A munkaadói (hiszen Jimmy csak névleg volt strici) sokat meséltek neki arról, milyen csodálatos város Budapest, úgyhogy úgy döntött, itt kezdi a világ körüli turnét. Így kötött ki a Tütüben; akkoriban mindenki ott dekkolt. Jimmy minden éjjel eljött, hogy együtt igyon velünk, szerb, magyar, horvát, amerikai, francia, erdélyi és ír világcsavargókkal. Néhányan azóta is Budapesten élnek, mások tovább álltak, és amennyire lehet tudni – ez még a Facebook előtti időkben volt – Jimmy is útra kelt, hogy megnézze magának a világot. Talán egy évvel később a Tütü is bezárt. De tudom, hogy amíg a rakoncátlan emlékezet tart, mindenki, aki valaha túlitta magát egy Besh o Drom-koncerten abban a szűkös kis pincében, emlékezni fog rá.

 

Egyszer egy pasi a szemem előtt evett meg egy borospoharat a Tütüben. De ez már egy másik történet. Jimmy, az izlandi strici a legkedvesebb ember volt, akivel egy bárban csak találkozhatsz.

 

(Fordította: Dávid Imre)

A Tütü történetének eleven része Bárdos Deák Ágnes, a Kontroll Csoport, illetve az Ági és a fiúk alapítója, énekese, ő is 1999-ben került oda, miután rájött, hogy a zenélésből már nem tud megélni. 

1999-ben a haverjaim nyitottak egy helyet, azt a bizonyos Tütü Tangót, és akkor már úgy voltam, hogy bárminek megyek oda szívesen, takarítani is, amit egyébként ismerősöknél már régebben is csináltam. De pultosnak hívtak, én meg örültem nagyon, bár napi tizenórás meló volt, nehéz fizikai munka, én meg már negyven elmúltam. A tulajok is zenészek voltak, az egyikük épp az a lány, aki anno a Fekete Lyukban, a Sziámi vokalistájaként tényleg ledobta a színpadon magáról a trikóját. Mennyire vagány lesz, gondoltuk, hogy jönnek majd az emberek a Kontroll Csoport énekesnőjének csodájára járni, hogy nézzék, ahogy csapolom a sört, mérem a piát! És ez be is jött, például Térey Jánost egy darabig nem lehetett levakarni a pultról, ott könnyezett, hogy »Ági, neked nem szabadna dolgoznod, te díva vagy!« Én meg mondtam, hogy »aha, és akkor miből éljek?«

– emlékezett vissza a Díványnak adott interjújában. 

Cha-Cha-Cha – „Mindenféle fajtájú és színű élien”

A Kálvin téri metróaluljáróban, az egykori Mónika presszó helyén működő Cha-Cha-Cha Budapest egyik legérdekesebb, a szó szoros értelmében „underground” szórakozóhelye volt. Az apró, alig pártucat négyzetméteres klubban a pesti éjszaka legeredetibb és legelborultabb arcai adtak találkát egymásnak éjszakáról éjszakára. A társaság – ahogy a zenei felhozatal is – meglehetősen vegyes volt.  

A jó öreg csacsa! Szentimentális érzelmek tódulnak belém. Aki nem tudná, annak idején létezett egy űrkikötő a Kálvin téri aluljáróban. Amikor először léptem be oda egy csütörtök éjjel pár perccel éjfél után, ugyanaz a döbbenet volt az arcomon, mint amikor Luke Skywalker először lépett be Mos Eisley űrkikötőjének híres kocsmájába. Amerre csak néztem, mindenféle fajtájú és színű éliennel volt tele a kábé harminc négyzetméter

írja strasszi a Kocsmablogon.

A Cha-Cha-Cha táncoltatós zenéinek (szerdánként például Erdélyi „Superman” Zsolt DJ-zett) és barátságos hangulatának köszönhetően hamar felkapottá vált. Sokszor a fél aluljárót megtöltötték a partyarcok – egészen addig, amíg 2007 áprilisában a 4-es metró építése miatt be nem zárták a helyet. A bezárás hírére a szórakozóhely hetvenkét órás maratoni búcsúbulit szervezett, és a tulajdonosok két másik, szintén lebontásra ítélt hellyel, egy szendvicsbárral és egy édességbolttal együtt pert indítottak a BKV és a főváros ellen. Sajnos hiába: a kultikus kocsma azóta sem nyithatott újra. 2010-ben DPU Chachacha néven ugyan gründoltak egy új – és a maga módján hasonlóan szerethető – klubot a Déli pályaudvar egykori Utasellátójának helyén, de ma már azt hiába keresnénk. Ahogy a margitszigeti Chachacha Cabriót is, amelyet 2013 szeptemberében voltak kénytelen bezárni, miután a tulajdonos margitszigeti atlétikai centrum nem hosszabbított szerződést velük.    

Tűzraktér – „A ruhák között megláttam egy fejet”

A IX. kerületi Tűzoltó utcában, a Laboratóriumi Műszergyár romos épületében lévő Tűzraktér a kétezres évek Budapestjének egyik legjelentősebb kulturális színhelye volt. A hatalmas, több mint tízezer négyzetméteres hodályból 2005-ben egy francia építész kezdeményezésére igazi kortárs művészeti és közösségi központ született – akkor még Tűzraktár néven –, ahol fiatal építészek, színészek, képző- és általunk már megénekelt cirkuszművészek kaptak gyakorlási és bemutatkozási lehetőséget.  
 
Az épületet a tulajdonos ingyen és bérmentve adta oda a fiataloknak. Neki is köszönhető, hogy a Tűzraktérben koncerttermet, színház- és próbatermeket, galériákat is ki tudtak alakítani – sőt mégy egy Tűztér néven üzemelő szórakozóhely is elfért, amely szerény bérleti díj ellenében működhetett minden odalátogató legnagyobb megelégedésére.

5 Fotó megtekintése

Helyek, amik mindig hiányozni fognak Budapestről – 2. rész

Tűzraktér (Fotó: Leéb Ádám)
Még több +
Tűzraktér (Fotó: Leéb Ádám)
Még több +
Tűzraktér (Fotó: Leéb Ádám)
Még több +
Tűzraktér (Fotó: Leéb Ádám)
Még több +
Tűzraktér (Fotó: Leéb Ádám)
Még több +

„A Tűzraktár egyik alapszervezője voltam, a színházat vittem. A földszinten volt egy raktárunk: ott tároltuk a díszleteket, a ruhákat, a kellékeket, a jelmezek készítéséhez használt anyagokat, mindenféle szirszart – emlékszik vissza Aliz. – Egy nap, amikor egy próba előtt bementem valamiért,

rémülten vettem észre, hogy a ruhák között ott hever egy emberi fej.

Elkezdtem visítani, mint az őrült, kirohantam, és szóltam a rendező csajnak, hogy jöjjön azonnal, mert szörnyűség történt. Amint visszaértünk a raktárba, kiderült, hogy a fejhez test is tartozik, egy erasmusos német diáké, aki előző este rendesen beállva valami lyukon keresztül a tetőről egyenesen a raktárunkba esett. Szerencsére, a sok felhalmozott cucc felfogta a zuhanását, nyugodtan átaludt egy fél napot, csak a visításom ébresztette fel.”

A Tűzraktér az ehhez hasonló, bizarr esetek ellenére nagyon népszerű volt. A nyitónapra kétezer-ötszáz ember ment el; egy időben olyan felkapott volt, hogy még a Malév-gépek prospektusaiban is megemlítették, mint kötelező budapesti látnivalót.
 
Népszerűségéhez, persze, az is nagyban hozzájárult, hogy ingyenesek voltak a programok: több jónevű előadó – köztük Kiss Erzsi, Harcsa Veronika, a Hangmás és az Anselmo Crew – is pro bono lépett fel a Tűzraktérben. Egészen addig, amíg 2006-ban a tulajdonos egy „visszautasíthatatlan ajánlat” hatására el nem adta a helyet. A kulturális központ a Tűzoltó utcai bázis bezárása után a VI. kerületi Hegedű utcába költözött: itt is működött egészen addig, amíg az önkormányzat 2011-ben ki nem tette őket.     

Sirály – „Minden este megjelentek a rendőrök”

A Király utcai Sirályt 2006-ban nyitotta meg a Szalai-Szabó István színházcsináló, közösségszervező, miegymás alapította Város Színház Nonprofit Kft. és a Bánkitó Fesztivált is szervező Schönberger Ádám vezette Marom Egyesület. Az épületben korábban könyvesbolt működött, a közel tíz éve üresen álló üzlethelyiséget nemes egyszerűséggel elfoglalták a lelkes fiatalok, akik „zsidó és nemzsidó” kulturális központot rendeztek be a helyén. A foglalt házban koncerteket, kiállításokat, vitafórumokat tartottak, a pincében színház üzemelt, ahol jó néhány remek társulat – köztük a KoMa, a Hoppart és a Bodó Viktor-féle Szuptnyik Hajózási Tárasaság – is tartott előadásokat.
 
Több civil szervezet – így a Hallgatói Hálózat, a TASZ és a Milla – is segített a programok szervezésében, nem véletlen, hogy a politika és a közélet iránt érdeklődő fiatalok is kedvtelve látogatták a helyet. Ahogy a rendőrök is.

Fotó: Kocsmablog

2006. október 5-től, a nyitás napjától vagy háromnegyed évig ott is laktam, mert minden este megjelentek a rendőrök – éjjelre ugyanis több száz ember tódult a Sirályba, és nekem kellett hazaküldenem őket. Én ugyan csak egy találkozóhelyet akartam, ahol érdemi ügyek vannak, ahol színház van, ahol megbeszéljük a dolgainkat, de a hely melletti tömeges kiállásból látszott, hogy valamit nagyon eltaláltunk

mondta erről 2011-ben a Magyar Narancsnak adott interjújában az alapító.
 
A rendszeres razziák és az önkormányzat vegzálásai ellenére a Sirály tovább működhetett. Egészen 2013 márciusáig, amikor a Fővárosi Vagyonkezelő egy e-mailben felszólította az üzemeltetőket, hogy hagyják el a helyiséget, mert – szerintük jogtalanul – „kereskedelmi tevékenységet folytatnak” – magyarul kocsmát üzemeltetnek. Miután Schönbergerék nem voltak hajlandóak bezárni a helyet, a Főváros biztonsági embereket vezényelt a helyszínre, akik lecserélték a zárakat. Igen ám, csakhogy egy maroknyi fiatal egy őrizetlenül hagyott hátsó ajtón keresztül bejutott az épületbe, és – egy időre – visszafoglalta a kedvenc klubját. Végül mégis menniük kellett. Mivel itt jött össze rendszeresen az a társaság is, amely a negyedik alaptörvény-módosítás miatt elfoglalta a Fidesz-székházat, sokan azt gondolják, politikai okokból záratták be a központot.

Megosztás Facebookon