Magyarország kúl

Coming outok idehaza: magyar művészek, akik felvállalták a szerelmet

Gobbi Hilda, Mensáros László, Márkus László. Fantasztikus nevek, emlékezetes alakítások. Hangok, arcok, akikre mosolyogva vagy épp megrendülve emlékezünk, felidézve egy-egy szerepüket vagy akár csak a hangjukat. Számít bármit, hogy kit szerettek? Mennyiben határozta vagy határozza meg az említett magyar ikonok munkásságát, hogy homoszexuálisok voltak? Vagy aki már elhunyt, azzal elfogadóbb a társadalom? És az élők? Ők szerethetnek szabadon? A Pride kapcsán számba vettünk néhány hazai alkotót, művészt, akik – eltérő okokból – életük egy pontján a nyilvánosság elé álltak „másságukkal”.

Jól emlékszem, középiskolában minden évben egy héten át egy speciális rendezvény zajlott a gimnáziumban: különböző etnikumok és vallások képviselői, szakértő szociológusok és pszichológusok tartottak előadásokat tanítás után élményalapú programok keretében a diákoknak és pedagógusoknak. Teljesen természetes volt, hogy az egyik teremben cigányzene szólt, a másikban buddhista meditáció folyt, míg máshol épp Vekerdy Tamással beszélgettek a fiatalok. A rendezvény neve eleinte

Mássági Hét volt, két éven belül azonban a szervezők átkeresztelték az eseménysorozatot Azonossági Hétnek.

A lényeg ugyanis nem abban rejlett, miben különböztünk, hanem hogy miként tudtunk azonosulni mások gondolkodásával, hitével, identitásával. Mi is az a bizonyos közös nevező?

Számomra a Pride hónapja valahogy mindig ezt az élményt hozza elő. Bár a mai napig nehezen barátkozom meg a rendezvény elnevezésével, egyre többet és többet értek meg a mögötte húzódó jelentésről, üzenetről, érzésekről. Emlékszem, 2000 környékén gimnazistaként még zavarosnak tűnt, miért büszke valaki a szexuális identitására. Akár hetero-, akár homoszexuális (akkor még nem volt szó a további kategóriákról, nem hallottuk még pl. a queer fogalmát), számomra római katolikusként (is) sérthetetlen magánügynek tűnt a kérdés. Így nem értettem a felvonulás jelenségét sem. Szeretni és szeretve lenni. Minden ember erre vágyik. Ennél átfogóbb közös nevező nincs.

Hogy ezt a létfontosságú érzést egy azonos nemű emberrel éli meg valaki: magánügy. A legszentebb.

Mivel „liberális” közegben, azóta úgy érzem, amolyan burokban nevelkedtem – meglehetősen jó arányban keveredve a baloldali és a katolikus értelmiség gyerekeivel, átitatva a zsidó kultúra és a templomi, szakrális komolyzene hatásaival –, egyszerűen fel nem foghattam, miért lenne az bárki számára probléma, hogy valaki másképp gondolkodik, él, mint ő. Aztán ahogy nyílt a világ, egyre többet éreztem a gyűlölködésből, a teljesen értelmetlen, nevetséges kirekesztésből és megkülönböztetésből. Sokkolt, amikor a biciklin ülve teljesen hasraütés-szerűen rám üvöltött egy hatvanas forma férfi, hogy „Tekerj, te zsidó!”, csak mert egy fehér, rojtos „nagyikendő” volt rajtam, gondolom, az imasálakra emlékeztetve az illetőt. Nem tudtam és a mai napig nem tudok mit kezdeni a személytelen gyűlölettel, amihez a megtámadott félnek tulajdonképpen semmi köze, mégis egy konkrét individuum ellen irányul.

Később aztán, ahogy –  többek között a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek köszönhetően! – egyre közelebb kerültem a tánc, majd végül a színház világához, teljesen természetessé vált, hogy egyre gyakrabban melegek között mozgok. A mestereim, a táncos társaim között is voltak nyíltan azonos neművel kapcsolatban élők. Fiatalok, idősebbek, elsősorban férfiak. Leszbikus nőket inkább a színház és a zenei élet kapcsán láttam. Közös vonás volt mindenhol a nyíltság és a gondoskodó figyelem. Persze az is hamis állítás lenne, hogy minden általam ismert meleg embernek aranyból van a szíve. Vagy mindig és minden helyzetben jól döntenek. De tény, akikkel én találkoztam, életigenlő, szeretetreméltó emberek mind.

Így aztán egy idő után ösztönösen az én szívem is elszorult, amikor homoszexuálisokkal beszélgetve szóba került a házasság és a gyerekvállalás. Egy akkor már 9 éve tartós kapcsolatban lévő meleg pár kapcsán testközelből láttam, milyen fájdalommal járhat, ha két ember igaz szerelemben él, szeretné megélni az apaság és a család örömét, de rajta kívül álló okok miatt nem teheti. A helyzet ugyanis sokkal bonyolultabb és kényesebb itthon annál, hogy csak úgy bele tudnának vágni pl. egy örökbefogadásba.

Hogy egyszerű magánemberként vagy a reflektorfényben álló, véleményformáló közéleti személyiségként nehezebb megélni a társadalmi ítélkezést az azonos neműek közötti szerelem kapcsán, nehéz lenne megmondani. Egy biztos, a bujkálás, a hazugságba kényszerült élet senki számára nem lehet „egészséges életforma”. Ahogy a negatív diszkrimináció vagy a nyíltan ellenséges, gyűlölködő közegben való alkotás, fejlődés sem.

A coming out lényege nem a „büszkeség”, hanem a szabadság. Az önazonosság és fellélegzés. A tiszta lap. Hogy mától nyíltan szerethetek.  A most következő hat magyar művész már kilépett a feltehetően fojtogató csendből. Életútjaik, motivációik eltérőek. Ki kisebb, ki nagyobb szerepet vállal annak a közösségnek az életében, amelyet egyébként nem maga választott, de amelyikkel élete végéig összetartozik.

Az ő életük, alkotásaik, műveik segíthetnek a „másság” helyett az „azonosságra” figyelni.

Azokra a dolgokra, amikben osztozhatunk velük: egy színpadi szerep, egy film, egy dal, egy könyv erejéig.  

Kulka János

A színész 2014-ben a Magyar Narancsnak beszélt először nyíltan homoszexualitásáról. Igaz, már korábban is hallhattunk tőle erre vonatkozó utalást, és jó eséllyel az ország nagy része nem is lepődött meg, hiszen valahogy egy kimondatlan közmegegyezés alapján egyes művészeket sosem kérdeztek a magánéletükről vagy mondjuk a családalapítási szándékaikról. Mindenesetre ez a „mindenki tudta, de senki nem mondta ki” állapot négy éve megszűnt. A világ nem dőlt össze, a szakma nem bélyegezte meg a művészt – de hát miért is tette volna? –, az élet ment tovább. Talán csak annyi változott, hogy a kommentfolyamokban a zsidózás mellé bekerült a melegtéma is. Nyilván nem azok részéről, akik egyébként ténylegesen ismerik Kulka János munkásságát, alakításait.

A színész egyébként nem felvonuláspárti, azonban Kerényi Imre egyik beszéde miatt kötelességének tartotta, hogy kiálljon a nyilvánosság elé hiteles véleményével.

Kulka János a 20. Budapest Pride Fesztivál megnyitóján (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Steiner Kristóf

A homoszexualitással kapcsolatos magyarországi közgondolkodás egyik legkarakánabb és legeltökéltebb nagykövete a 2004-ben coming outoló újságíró-műsorvezető. A Blikk oldalain megjelent nagy cikk után 2011-ben elsőként mondta ki televíziós nyilvánosság előtt az igent azonos nemű szerelmével (a pár később 2016-ban elvált). A támogató, szerető családban felnőtt férfi több fronton – buddhizmus, veganizmus, kabbalizmus, muszlim-zsidó-keresztény békeprogram – is komoly aktivizmust folytat. Steiner Kristóf tehát nemcsak kimondott és leírt szavakkal, de tettekkel is gyakran segíti az elfogadásra, nyitott gondolkodásra képes társadalom életét. A 36 éves férfi jelenleg tartósan Izraelben él, éppen házasodni készül.

Gallusz Niki

Az énekes-színésznő 2011-ben, élő adásban beszélt először nyilvánosan arról, hogy akkor már másfél éve kapcsolatban élt egy lánnyal. A közvélemény valahogy mindig „megértőbb” a nők közötti szerelemmel, talán ezért is lehetséges, hogy a 43 éves Galluszt többször, több csatornán is kedélyesen, közvetlenül kérdezgették már párkapcsolatról vagy akár gyermekvállalásról. Fair vagy nem fair, a színész-énekes és másoddiplomás mentálhigiénés szakember szavai, tapasztalatai, gondolatai így sokakhoz eljuthatnak.

Gallusz Niki a tavalyi Story Gálán (Fotó: Schumy Csaba)

Oláh Ibolya

A Megasztárban feltűnt énekesnő szintén 2011-ben osztotta meg hivatalosan a nyilvánossággal a nők iránti vonzalmát. Tette mindezt azután, hogy valaki lefilmezte, ahogy kutyasétáltatás közben megölelte és megcsókolta párját, akivel addigra már két éve voltak együtt. Hogy ez mennyire minősül önkéntes coming outnak? Talán semennyire. Mindenesetre az öntörvényű, akkor 33 éves Oláh Ibolyát ez nem állította meg, sikerei épp az Aida címszerepében tetőztek.

Fotó: Oláh Ibolya Facebook-oldala

Nádasdy Ádám

Az ELTE professzora, a nyelvtudomány kandidátusa, költő, műfordító, esszéista. Shakespeare művei mellett Dante Isteni színjátékának szentelte élete egy részét. Saját bevallása szerint konzervatív, polgári értékeket valló, vallásos ember. Talán a közvélemény ezt rója fel a leginkább számára. Hiszen hogyan lehet egyszerre hívő és „bűnös” az ember…? A 2009-es Pride nyitóbeszédét tekinthetjük hivatalos coming outjának, ugyanakkor Nádasdy korábban sem titkolta homoszexualitását, köztudott volt, hogy bejegyzett élettársi kapcsolatban él szerelmével.

Alföldi Róbert

A Bárka, majd a Nemzeti Színház egykori igazgatója és Magyarország egyik legismertebb színész-rendezője a legvisszafogottabb, és talán a rá legjellemzőbb módon, egy könyv lapjain lépett a nyilvánosság elé a magánéletével kapcsolatban. Csáki Judit Alföldi Színháza – Öt nemzeti év című kötetében a művész eredetileg nem kívánta feltárni életének privát szféráját, elmondása alapján azonban az őt ért sorozatos, ízléstelen támadások miatt végül úgy döntött, hogy 2013-ban ő is „kilép” a nyilvánosság elé (bár a könyv így is a munkásságára helyezte a hangsúlyt). 

Budapest Pride #nyitottakvagyunk #budapestpride #alfoldirobert

Alföldi Róbert (@robi_1122) által megosztott bejegyzés,

Ahogy egyre jobban „csípi a vezetés szemét”, Alföldi napjainkban is egyre többször kerül a figyelem középpontjába. Rendezései, alakításai mindig is érzékenyen reagáltak a társadalmi jelenségekre 2013 előtt és után is, szerelmi életétől függetlenül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top