Magyarország kúl

Ismeretlen Munkácsy-festményt mutatnak be Szegeden

A Móra Ferenc Múzeum szakértői szerint az „Egy tál meleg leves” című kép 1873 körül készülhetett.

A széles nyilvánosság előtt ismeretlen festményeket is bemutat a szegedi Móra Ferenc Múzeum a közelgő a Múzeumok Éjszakáján – közölte az intézmény. Köztük Munkácsy Mihály Egy tál meleg leves című képét, amely a muzeológusok szerint 1873 táján készülhetett.
 
A kép középpontjában egy tányért tartó gyerek és egy koldus látható, aki ugyanazt a szűrt viseli, amit Munkácsy egy másik műve, az Éjjeli csavargók főhőse.

Munkácsy egy másik remekműve, a Golgota (Fotó: MTI Fotó / Czeglédi Zsolt)

A múzeum közleménye szerint a kép igen jó állapotban van, a szakértők az 1870-es évek egyik kiemelkedő alkotásának tartják. Különlegessége, hogy nagyszabású kiállításon eddig még sosem mutatták be, így a széles közönség számára lényegében teljesen ismeretlennek számít.
 
A különleges tárlaton két további mű is látható lesz: Mednyánszky László Nyírfaliget és Iványi-Grünwald Béla Majális című alkotását ugyancsak kiállítják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top