Magyarország kúl

Az évtized tárlata: Monet, Degas és Picasso képeit is megnézhetjük Debrecenben

A Modem kiállításán kétszáz év festészetének legnagyobb remekműveit állították ki.

Megnyílt az évtized tárlata Debrecenben – tudósít a dehir.hu. A Modem Impressziók. Monet-tól Van Goghig, Matisse-tól Warholig című kiállításának képei a dél-afrikai Johannesburgi Művészeti Galériából érkeztek a cívisvárosba.

Claude Monet Tavasz című festményét nézik érdeklődők a debreceni Modemben (Fotó: MTI Fotó / Czeglédi Zsolt)

A kiállításon többek között Picasso, Degas, Cézanne, Van Gogh és Andy Warhol műveit is megnézhetik az érdeklődők. „Tulajdonképpen közel 200 évből származó munkákat láthatunk. Olyan művészek munkáit, akik meghatározták az európai vizuális kultúrát, az európai művészetet” – mondta a lapnak Süli-Zakar Szabolcs, a tárlat kurátora.

Az évtized kiállításán sok érdeklődőre számítanak (Fotó: MTI Fotó / Czeglédi Zsolt)

Papp László polgármester a megnyitón hangsúlyozta: Debrecen történetének legjelentősebb kiállítását rendezték meg a Modemben. „Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy ez a gyűjteményanyag olyan művészeti értéket képvisel, amellyel felvesszük a versenyt a budapesti galériák kínálatával. Szeretném arról biztosítani a jelenlévőket, hogy a jövőben is készülünk hasonló nagyságrendű és értékű kiállítási anyaggal szórakoztatni a debrecenieket és a régió lakóit” – jelentette ki.

André Derain Dáliák és Vörös hajú lány portréja című festményei is láthatók a tárlaton (Fotó: MTI Fotó / Czeglédi Zsolt)

A kiállítás anyaga Európában elsőként Magyarországon látható. A tárlatot – amelyet csaknem 10 milliárd forintra biztosítottak – szeptember 23-ig nézhetik meg a Modemben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top