Magyarország kúl

Magyar ikerdívák lába előtt hevert a világ száz éve

Hercegek, királyok, dollármilliomosok keresték a revütáncos Deli ikerlányok (Janka és Rózsi) kegyeit, ők pedig két kézzel szórták a pénzt.

Egyik nap Monte Carlóban időztek a helyi kaszinóban, aztán Cannes-ban tettek fel franktízezreket egy-egy számra, aztán meg New Yorkban tűntek fel, írja az Újságmúzeum

1892-ben születtek Balassagyarmaton. Nélkülöztek, így az apa egy New Yorkba tartó hajóra tette a családját. Akkor még senki sem gondolta volna, hogy az ismeretlentől félő, éhes és az utazástól kimerült 13 éves ikerpár néhány évvel később előbb Amerikát, majd az egész világot meghódítja revütáncosként.

Pedig így történt. Már Pesten tánciskolába jártak így logikusnak tűnt, hogy a táncból próbáljanak pénzt keresni a családnak. Kávéházakban, lokálokban léptek fel, s idővel híre ment a két egyforma, csinos kislány tökéletes produkciójának. Tizennyolc évesen már Broadway-darabokban és némafilmekben táncoltak, aztán a híres énekes, Harry Fox (a későbbi foxtrott tánc kiötlője) beleszeretett Jankába, és el is vette feleségül. Ő kezdett a páros menedzselésébe, nagy sikerrel.

Ekkor már Dolly Sisters néven léptek fel. Amerikában világsztárként kezelték őket, aztán 1920-ban úgy gondolták, ideje a híres európai színpadokat is meghódítani. Párizs és a Riviéra leghíresebb mulatóiban szerepeltek, ám a pénzt két kézzel szórták.

A teljes sztori az Újságmúzeum Facebook-oldalán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top