Magyarország kúl

Végtaghiányos és kerekesszékes nőknek terveztek ruhákat a MOME hallgatói

A projekt keretében készült terveket, dokumentációkat és divatfotókat június 4. és 10. között nézhetik meg az érdeklődők az Allee-ban.

Végtaghiányos és kerekesszékes modelleknek terveztek ruhákat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói. A ruhákat bemutató NORMCORE- Akadálymentes divat című kiállítást június 4-10. között bárki ingyenesen megnézheti az Allee bevásárlóközpontban.

Fotók: Normcore

Az egyetem oktatási programjának keretében készült ruhákat hét fiatal divattervező tervezte, akik teljesen egyedi, személyiségüknek, egyéniségüknek és állapotuknak megfelelő ruhákat készítettek a különféle fogyatékosságokkal élő modelleknek.


A modellek a tervezés folyamatában is részt vettek. A MOME két egyetemi kurzuson is foglalkozott a testi fogyatékossággal élők helyzetével, a kiállításon látható divattervek és azok dokumentációi az egyetem kutatólaborja, a TransferLab vezetésével készültek.  A divatfotókat skiccek, videóinterjúk, és alkotói állásfoglalások is kísérik, hogy az érdeklődők minél teljesebb képet kaphassanak a tervezési folyamatról.


 
A kiállítás mellett a fogyatékosság témáját körüljáró beszélgetések is lesznek az ALLEE-ban. Június 9-én és 10-én az Élő könyvtár program keretében fogyatékossággal élő embereket is „kikölcsönözhetnek” majd az érdeklődők, hogy jobban megismerhessék a hétköznapjaikat, gondolataikat, örömeiket és bánataikat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top