Magyarország kúl

Playback és öngyilkos szervező: 30 éves a legbotrányosabb magyar fesztivál

Az 1988-as, siófoki Interpop fesztivál olyan botrányosra sikerült, hogy a szervező Országos Rendező Iroda (ORI) igazgatója végül az öngyilkosságba menekült.

A történet részleteit a Tó-retró blog írta meg. A beszámolókat megjelentető hazai újságok egybehangzóan minden kritikán alulinak minősítették a mindössze 3 ezer néző előtt megtartott rendezvényt, ahol sok olyan produkció került színpadra, mely még a legalacsonyabb elvárásoknak sem felelt meg. Ebben persze szerepet játszhatott az is, hogy a fellépők jó részét az őket befuttatni szándékozó lemezcégek indították, szponzori pénzek fejében. Nem egy fellépő a szabályokkal ellentétben csak tátogott a kazettáról lejátszott zenére, teljesen ismeretlen, béna zenekarok nyertek, a rendezvény pedig masszívan veszteséges lett.

Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a siófoki fesztivál bevételeit csúnyán elsikkasztották a szervezők, rokonaik nevére kiállított kamu számlákkal. Amikor mindez kiderült, az ORI akkori igazgatója, Bulányi László hazament az irodájából, és öngyilkos lett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top