Magyarország kúl

Matula bácsi is legyen hungarikum!

A Hungarikum Bizottság elé már beterjesztették, hogy Fekete István életművét vegyék fel a kiemelt nemzeti értékek közé.

Bodó Imre, a dombóvári Fekete István Múzeum alapítója szeretné elérni, hogy Fekete István életműve legyen hungarikum – írta a sonline.hu.

A helytörténész – aki szinte megszállottja az író munkásságának – Fekete István halálának 25., születésének pedig 95. évfordulójára 1995-ben alapította a múzeumot, mely azóta folyamatosan gyarapodik: a 2001-es bővítést követően 2011-ben újabb teremmel gazdagodott a kiállító hely. A megnyitás óta több mint 50 ezren keresték fel az intézményt, köztük sok külföldi is.

Az 1970-ben elhunyt író öt megyében élt. A Somogy Megyei Értéktár Bizottság elfogadta a azt a felterjesztést, melyben megfogalmazzák: szeretnék, ha a kiemelt nemzeti értékek közé kerülne Fekete István életműve. Tolna megyében is hasonlóan döntöttek, Veszprém megyében pedig folyamatban van a javaslat elfogadása.

Fekete István 48 könyvet írt, többi közt nevéhez fűződik a Tüskevár és a Vuk is. Bodó szerint szükség van az író munkásságának ápolására, hiszen népszerűsége töretlen.

Íme egy kis Matula bácsi a Tüskevárból:

Magyarországon 2013-ban adták el a tízmilliomodik Fekete művet.

forrás: SokszínűVidék

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top