Magyarország kúl

Moszkvics, a megbízható szovjet kisautó

A szovjetek büszkeségét, a Moszkvicsot valójában a kapitalista amerikaiaknak köszönhetjük.

Gyerekkorunkban többször is megbizonyosodtunk arról, hogy kellő gyakorlással egymás után akár többször is ki tudjuk mondani a Moszkvics-slusszkulcsot, de arról már fogalmunk sem volt, hogy a kultikus szovjet autót a kapitalizmus fellegvárának, vagyis az USA-nak köszönhettük.

Történt ugyanis, hogy a szovjetek és a Ford megállapodást kötöttek, miszerint Moszkvában autógyárat létesítenek. 1930 végén megalakult a moszkvai KIM Állami Gépkocsi-összeszerelő Üzem, a termelés elindult, és éveken keresztül itt zajlott a Ford A, valamint AA modellek, később pedig a GAZ teherautók gyártása, összeszerelése. A ’30-as évek közepére leálltak a Fordok gyártásával, és az üzem bekapcsolódott a kisautógyártásba.

De a második világháború közbeszólt, felülírta a terveket, és egy időre a hadiipar került fókuszba. 1947-től azonban a német Opel Kadettek mintájára elkezdték gyártani a Moszkvicsot, és egészen a ’90-es évekig szép sikereket ért el a kultikus retró autó, amely az évtizedek során többször is alakot váltott. Végül a modernizáció lett a veszte, és Aleko néven fejezte be pályafutását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top