Magyarország kúl

A magyar apák is szívesen mennének gyesre

A magyar apák harmada szívesen kipróbálná a gyest, ha lenne rá lehetősége. Többségük frusztrált, mert kevés időt tölthet gyermekével.

Fotó: Thinkstock

Minden harmadik apa elmenne gyesre, ha lenne rá lehetősége – írja a Kisalföld.hu. Az Apu-kalipszis blog felméréséből bebizonyosodott, hogy az apák fele nem tud a munka miatt annyi időt tölteni a gyerekével, mint amennyit szeretne, harmaduk pedig frusztrált emiatt.

Az év első három hónapjában közel ezer megkérdezett apa válaszaiból kiderült, hogy nekik is nehézséget okoz egyszerre két fronton, szülőként és munkahelyen is teljesíteni. A válaszadók nagyrésze szerint gyakran (37 százalék) illetve rendszeresen (18 százalék) előfordul, hogy a munka miatt nem tud annyi időt tölteni a gyerekével, mint amennyit szeretne. A családos férfiakat az frusztrálja leginkább, hogy munkáltatója nem rugalmas, ugyanakkor családfenntartóként nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a munkáját.

Az apák 37 százaléka hétköznapokon csupán 1-2 órát látja a gyerekét. Minden harmadik válaszadó úgy gondolja, hogy ha egy férfi a munkája miatt kevés időt tölt a gyerekével, az azért van, mert egyszerűen nincs más választása. Mindezek ellenére minden második apa szerint az egyik legfontosabb feladata, hogy eltartsa a családját, bár kétharmaduk az apai szeretetet és odaadást, 62 százalékuk pedig a megfelelő férfiminta és apakép mutatását is fontosnak tartja.

A blog felmérése külön kitért az apás gyes kérdésére is: 42 százalék támogatja, 35 százalék viszont úgy érzi, hogy hazánkban nincs hozzá biztosítva a megfelelő rendszer. Csupán 12 százalék tartja furcsának, ha egy férfi megy gyesre, 5 százalék pedig egyenesen ellenzi. De az apák harmada azért kipróbálná a gyest, ha lenne rá lehetősége.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top