Magyarország kúl

Trágyából építette fel a birodalmát Stadler József

Könyv készül Stadlerről.

2017. november 21-én hunyt el Stadler József. Az akasztói vállalkozó juhászként kezdte, és a kilencvenes években mesés vagyont halmozott fel, később adócsalással gyanúsították meg, haláláig többször is volt börtönben.

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Stadlert a bűnesetek ellenére amolyan pusztai hősnek titulálták, ami érthetetlen, mert az ügyeskedő, rafkós vállalkozó talán jobban illik személyére és tevékenységére is. A Bors mai cikke szerint hamarosan megjelenik egy könyv Stadlerről Méry Péter tollából, címe Az utolsó interjú, a lap ebből szemlézett. Mutatjuk:

Jól elvoltam én abba’ az időbe, semmire nem volt okom panaszkodni amiatt, ahogyan élhettem a világomat. Jó pénzt kerestem, szép lányokkal jártam, szabadon mászkáltam ide-oda a motorommal, és mindenfelé megadták nekem a tiszteletet fiatal korom ellenére is. Így utólag is hálás vagyok a sorsomnak azokért a szép évekért, amikbe úgy fejlődhetett az öntudatom, hogy az a későbbi életemre is jó kihatással volt. Éreztem magamba az erőt, meg a hozzá való rafináltságot is, ami előre visz engem az élet rögös útjain arról a vidékről kiindulva, amit máig is a legjobban szeretek a világon. Persze mint mindenki más, én is egyre többre vágytam, és minden lehetőséget megragadtam, amibe megéreztem a gyarapodást. A tanyánktól fél kilométerre volt egy egészséges nyárfaerdő, ahol körbekerítettem egy nagy fás részt, és azt nagyon szerették a birkák, mer’ jól tudtak hűsölni benne. Én meg nem átallottam a trágyájukat összeszedni, és jó pénzér eladni a kiskőrösi szőlősgazdáknak. Így csináltam pénzt még a sz*rból is. Hatszáz forintot kaptam érte traktoronként, és volt úgy, hogy harminc­traktornyit adtam el egy hónap alatt. Akkor már több lábon álltam, mer’ nem volt olyan lehetőség körülöttem, amiből ne tudtam volna pénzt termelni. Ehhez persze olyasmit is el kellett vállalnom, amihez másoknak nem fűlt a foga. Az öcsémmel még arra is vállalkoztunk, hogy egy egész birkahodályt kitrágyázzunk, a gazdák csak úgy kapkodtak a jó trágya után. A többszörösét kitermeltem az 1720 forintos fizetésemnek a bőrrel, a trágyával és egyebekkel, amivel kezdtem megalapozni a jövőmet is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top