Magyarország kúl

Budapest a legmegfizethetőbb diákváros

Veszettül nőnek az albérletárak, de még így is nálunk a legolcsóbb az élet egyetemistaként.

A brit Quacqarelly Symonds (QS) vállalat Best Student Cities listája szerint az idén Budapest lett a világ legmegfizethetőbb diákvárosa – még annak ellenére is, hogy az elmúlt években nagyon megemelkedtek az albérletáraktudósít a 24.hu. Ezzel együtt is a méregdrága Londonban a legjobb diáknak lenni, a magyar főváros ebben az összesítésben csak a 49. helyen végzett.

Fotó: Europress

A brit főváros először szerezte meg az első helyet a listán, amelyet olyan szempontok mérlegelésével állítanak össze, mint például az, hogy világszínvonalú egyetem van egy-egy városban, vagy hogy mennyibe kerül a megélhetés. A kutatás során több mint ötvenezer diákot kérdeztek meg.
 
Ben Sowter, a QS kutatásvezetője elmondta: London több vezető egyetemmel büszkélkedhet, mint a világ bármely más városa, ráadásul magas életszínvonalat és kiváló kereseti lehetőségeket is kínál a lakóinak amellett, hogy sokszínű diákközösségnek – köztük számos külföldi tanulónak – ad otthont.
 
A brit főváros után a második helyen Tokió, a harmadik helyen pedig Melbourne végzett.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top