Magyarország kúl

Így fest majd a legújabb Duna-híd

Elkészült a látványterve a Dunakilitit a csallóközi Doborgazzal összekötő új Duna-hídnak.

Az új híd látványterve

A Szlovák–Magyar Monitoring Bizottság múlt heti ülésén megszavazta a Dunakilitit a csallóközi Doborgazzal (Dobrohost’) összekötő gyalogos-kerékpáros híd felépítéséhez szükséges összeget – írja a Kisalföld.hu.

Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a fejlesztésre 10,5 millió euró (mintegy 3,3 milliárd forint) áll rendelkezésre. A pénzből egy 562 méter hosszú, többnyílású híd valósul meg, amelyhez a magyar oldalon 760, a szlovák részen 1,6 kilométer hosszú kerékpárutat építenek.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a hídépítést az is indokolttá teszi, hogy ezen a határszakaszon igen alacsony a határátkelési lehetőségek száma, átlagosan csaknem 50 kilométerenként van erre lehetőség, míg a szlovák–magyar átlag 25, a nyugat-európai pedig 7,5 kilométer.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top