Magyarország kúl

Arattak a magyar lányok a matematikai olimpián

A négy magyar gimnazista Firenzéből két második és két harmadik hellyel tért haza. Az 52 résztvevő ország összesített ranglistáján hazánk az előkelő hetedik helyen végzett.

A versenyzők és felkészítőik

Két ezüst- és két bronzéremmel tértek haza a magyar lányok Firenzéből, ahol a múlt héten tartották az Európai Lányok Matematikai Olimpiáját – írja a Ripost.hu. A verseny célja, hogy megerősítse a matematikában tehetséges lányokat képességeik kibontakoztatásában. A kétnapos firenzei megmérettetésen Janzer Lili Orsolya és Kerekes Anna második, Kocsis Anett és Vankó Miléna pedig harmadik helyezést ért el.

Korábban megírtuk, hogy a magyar csapat április 9-én utazott Firenzébe, és a tagok két versenynapon keresztül oldottak meg feladatokat. A legjobb matekosok egyéni eredményeik alapján arany-, ezüst- vagy bronzérmet nyerhettek, míg az összesített pontszám alapján az országok is versengtek egymással.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top