„Budapestből elképesztően jó bringás város lehetne” – Cser Gábor, háromszoros magyar bajnok cyclocrossversenyzővel beszélgettünk

Cser Gábor Magyarország egyik legismertebb és legrutinosabb bringása. Huszonnégy éve teker, országúti, mountain bike és cyclocrossversenyeken is szép eredményeket ért el itthon és külföldön. „Egyik általános iskolai osztálytársam szüleinek köszönhetem, hogy versenyezni kezdtem. Túlmozgásos gyerek voltam; ők szóltak, hogy ha le akarom vezetni a fölös energiámat, menjek el a KSI-be biciklizni. Hazai Gyuri bácsinál kezdtem, eleinte országútiztam, de aztán a kilencvenes évek közepén kipróbáltam a mountain bike-ozást is. Egy kedves barátom vitt el először a Pilisbe: emlékszem, anyám leharcolt Gepidájával túrtam fel az erdőt, és amint hazaértem, azonnal elkezdtem kérlelni a szüleimet, hogy vegyenek nekem egy rendes bringát, mert montizni akarok.”

1997-ben kezdett versenyszinten mountain bike-ozni. „Akkor még nagyon kevesen ismerték ezt a szakágat Magyarországon, a »hegyi kerékpározás« szinte teljesen ismeretlen fogalomnak számított nálunk. Egy ideig az országútizással együtt csináltam, aztán váltottam, és ’98-ban már junior válogatottként indultam nemzetközi mountain bike versenyeken. Később ugyan megint elkezdtem országútizni – 2001-től egy olasz–magyar csapatban versenyeztem –, de a monti azután is az életem része maradt.”

Mint mondja, a mountain bike-ozás és az országútizás két teljesen különböző műfaj, mindkettőhöz más szemlélet kell a felkészülésben és a versenyzésben is. „A montiban általában az nyer, aki a legerősebb, akinek a legjobb az állóképessége, a robbanékonysága. Az országúti versenyeken ez már nem elég: ott az is fontos, hogy hogyan rakod össze a csapatod, hogy milyen stratégiát választasz, és hogy megvan-e a kellő versenyintelligenciád.” 

Sokan azt mondják, hogy kerékpározásban dopping nélkül szinte lehetetlen versenyeket nyerni. Gábor szerint ez nem ilyen egyszerű: az UCI (a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség, a szerk.) nagyon szigorúan ellenőrzi a versenyzőit, egy profi bringásnak évente legalább hetven vizsgálaton kell átesnie. „Nálunk vezették be először a biológiai útlevelet is. Ráadásul a kerékpársport vezetői nem félnek attól, hogy az igazán komoly versenyzőiket is eltiltsák, ha kell. Amikor 2006-ban kirobbant a Fuentes-botrány (Eufamino Fuentes spanyol orvos több híres versenyzőnek, köztük Ivan Bassónak és Alejandro Valverdének is segíthetett a doppingolásban), az összes érintett versenyzőt két évre kitiltották a versenyekről. Valószínűleg ez az egyik oka annak is, hogy az utóbbi években sokkal tisztább lett a sportág; igaz, ez az időkön is meglátszik, mostanában sokkal lassabbak a versenyek, mint néhány éve.”

Szerencsére a magyarok között is szép számmal vannak tehetséges versenyzők. „Volt egy Bodrogi Lacink, akit nemzetközi szinten is komolyan jegyeztek: ő egy profi World Tour-csapatban versenyzett, ráadásul olyan magas szinten, hogy még egy világbajnoki futamon is be tudott gyűjteni egy második helyet, ami nagyon nagy szó. De azért most is vannak ígéretes versenyzőink: ott vannak például a Dina-testvérek (Dina Márton és Dina Dániel, mindketten profi versenyzők, a szerk.), akiknek nagyon jó eredményeik vannak montiban, vagy Lovassy Krisztián, aki pályakerékpárban Európa-bajnoki második volt. A lányoknál Benkó Barbi már évek óta ott van a világkupaversenyek legjobb tíz versenyzője között, Buzsáki Virág, a saját csapatunk, a Pavé Cycling Academy utolsó éves junior versenyzője pedig szerintem az idén már egy világbajnokságon is beférne a legjobb ötbe.”

Fiatalabb korában Gábor is szép eredményeket ért el, remekül szerepelt a master versenyeken, és cyclocrossban három magyar bajnokságot is nyert. „Most már inkább arra vagyok büszke, hogy a munka mellett is végig tudok menni egy olyan profi versenyen, mint amilyen például a Tour de Hongrie” – mondja nevetve.

Most akkor mi van Budapesttel? 

Amikor arról kérdezem, mit gondol az elmúlt tíz-tizenöt év bringás forradalmáról Budapesten, diplomatikusan válaszol. „Az elmúlt években a kerékpározás nagyon népszerű lett nálunk, ami jó dolog. Amikor elkezdtem bringázni, még nagyon kevés olyan megszállott volt, aki hozzám hasonlóan életvitelszerűen biciklizett, szinte mindegyiküket ismertem is személyesen. Pedig a városban nincs jobb és gyorsabb közlekedési eszköz, mint a kerékpár – igaz, annak, hogy sokan bicikliznek, megvannak az árnyoldalai is. Egyre nagyobb a feszültség a bringások és az autósok között, és nagyon észnél kell lenni, hogy megússzuk a baleseteket – még akkor is, ha a sofőrök azért sokkal toleránsabbak, mint pár éve. Ráadásul sokan mindenféle tapasztalat és felkészültség nélkül ülnek kerékpárra. Nemcsak a KRESZ-t nem ismerik, de sokszor még a saját gépüket sem. Ehhez jön még az is, hogy a magyar kerékpáros infrastruktúra pocsék, elég csak a budai rakpart mellett futó bringautat megnézni, hogy lásd, mennyire veszélyes, ha egyfolytában gyalogosokat, babakocsikat, turistákat kell kerülgetned tekerés közben.”

Pedig nem lenne ördöngösség kiépíteni egy használható kerékpáros infrastruktúrát, Németország, Hollandia, Dánia és más nyugat-európai országok nagyvárosaiban is meg tudták oldani. „Nálunk viszont még az olyan frekventált, turisztika szempontból fontos helyeken sem figyelnek erre oda, mint Budapest vagy a Balaton környéke – magyarázza. – Tavaly nyáron a barátnőmmel letekertünk Balatonfüredről Badacsonyba. Mivel ő korábban nem nagyon biciklizett, a kerékpárúton indultunk el, de az első öt kilométer után már ő kérte, hogy menjünk le inkább az aszfaltra, mert annyira veszélyesnek és közlekedésre alkalmatlannak érezte az utat. Érthetetlen, hogy miért nem figyelnek erre oda a döntéshozók, pedig a kerékpáros turizmusban rengeteg pénz van, nem csoda, hogy Ausztriában (ahol még bányában is lehet tekerni), Franciaországban vagy éppen Szlovákiában nagyon sokan vannak, akik ebből élnek, nem is akárhogyan. Budapestből elképesztően jó bringás város lehetne, mert olyan természeti adottságai vannak, amilyenek csak kevés európai nagyvárosnak.” Szerinte a budai hegyekben is lehetne világkupát rendezni – ehhez képest egyetlen bringapark van az országban, az eplényi, pedig a János-hegyen vagy a Hármashatár-hegyen is fel lehetne húzni egy ilyet.

Törvényen kívül

A mountain bike-ozóknak szánt központok híján viszont a hegyi kerekesek illegalitásba kényszerülnek. „A Pilisben és a János-hegyen például többször előfordult már, hogy kihívták a rendőröket a mountain bike-osokra, akiket aztán annak rendje és módja szerint fel is jelentettek természetkárosítás miatt. Pedig egy bringa azért mégsem quad vagy krosszmotor – ráadásul a legtöbb kerékpáros nagyon tiszteli és védi a természetet. Nem térünk le a kijelölt utakról, nem dobáljuk el a szemetet, és arra is figyelni szoktunk, hogy ne zavarjuk a túrázókat, a sétálókat. Én már huszonkét éve terepezek, de még soha senkivel nem volt konfliktusom. Sajnálom, hogy nem engednek fel minket a hegyekbe, hiszen a Börzsönyben, a Mátrában, a Bükkben, a Pilisben vagy a Cserháton elképesztően jókat lehetne tekerni.”

Okít, nevel

Cser Gábor a versenyzés mellett 2015-ben a barátaival egy szervizként és kávézóként is működő kerékpárboltot is nyitott: a Pavé Bike & Café különleges hely, ahol egy jó kávé mellett versenyzőkkel is összefuthat, aki arra jár. „A Pavét Mátis Barna barátommal közösen nyitottuk 2015 februárjában. Szerettünk volna egy olyan helyet, ami afféle klubhelyiségként is üzemel: a mai napig nagyon sok versenyző jár ide dumálni, kávézni, tapasztalatokat cserélni – magyarázza. – Fontosnak tartjuk azt is, hogy edukáljuk a kerékpározókat, ezért nemrég elindítottuk a Pavé Cycling Acedemyt, ahol amellett, hogy az utánpótlás-nevelés keretében fiatal és tehetséges gyerekeket edzünk, az egyszerű „gyalogbringásoknak” is segítünk abban, hogy megtanulják, hogyan kell kezelni, karban tartani a gépüket, és elsajátíthassák a legfontosabb KRESZ-szabályokat. Meglepődnél, milyen kevesen tudják, hogyan kell például egy piros lámpánál megállni anélkül, hogy letennék a lábukat, vagy hogyan kell rendesen használni a féket. A legtöbben azt hiszik, kerékpározni mindenki tud, pedig ez hatalmas tévedés, mint mindent, ezt is meg kell tanulni.”

Külföldön nagy hagyományai vannak a kerékpáros oktatásnak, nálunk ez sajnos még nem terjedt el – nem csoda, hogy az általános közlekedési kultúránk is sokkal rosszabb, mint a nyugat-európai országokban élőké. „Részben ezért is indítottuk el a Cycling Acedemyt, no meg azért, hogy megszerettessük a sportot a gyerekekkel, és ráébresszük őket arra, hogy a közösségi oldalakon meg a számítógépes játékokon túl is van világ. Ha sportolnak, akkor sokkal ingergazdagabb, komplettebb gyerekkoruk lesz, mint ha egyfolytában a gép előtt ülnének, és arra is nagyobb az esély, hogy céltudatosabb, egészségesebb, boldogabb felnőttek lesznek majd belőlük. Arról nem is beszélve, hogy a bringázásnak közösségépítő ereje is van: ott van például a Budapest Bike Maffia nevű civil szervezet, amelynek tagjai biciklivel visznek ételt a fővárosi rászorulóknak, vagy a Coffee Ride csoport, akik reggelente együtt járnak kerékpározni.”

Lóvé azért kell. Meg szaktudás, ha vásárolsz

Persze a kerékpáros tudás önmagában nem elég, az is fontos, hogy milyen vas van alattunk. Gábor szerint százötven-kétszázezer forint alatt nem érdemes kerékpárt venni, de ezért már 24 sebességes, rendes teleszkóppal és hidraulikus tárcsafékkel felszerelt gépet kapunk. „Utóbbi azért is fontos, mert nehéz tönkretenni, és ha rendesen karban van tartva, akkor időjárástól, tereptől függetlenül biztosan működni fog, a Hármashatár-hegyről is simán legurulsz vele zuhogó esőben, ha kell – hangsúlyozza. – Sajnos sokan még ma is húsz-harmincéves, bringázásra teljesen alkalmatlan roncsokkal járnak, mert félnek, hogy ha vennének egy jobb biciklit, azonnal ellopnák. Pedig ez marhaság, ha van egy rendes lakatod, nyugodtan leteheted a bringád a városban. Arra is fontos lenne odafigyelni, hogy mindenki a saját méretének megfelelő kerékpárt válasszon; rossz nézni a sok apró, törékeny lányt, ahogy szerencsétlenkednek a hatalmas és nehéz Amsterdam-bike-jaikon. Jobb, ha bemész egy bringaboltba, és tanácsot kérsz, hogy mekkora vázat érdemes venned.”

Most, hogy itt a szezon, érdemes alaposan átnézni a télire leparkolt biciklinket, mielőtt újra nyeregbe ülnénk. „A legfontosabb a fék és a fejcsapágy: az az alkatrész, amelyik a villát rögzíti a vázhoz. A bringások nyolcvan százalékának lóg a fejcsapágya, ami komoly gondokat okozhat, eltörhet miatta a villa, és a váz is deformálódhat. Ezenkívül még érdemes ellenőrizni a láncot és a kerekeket. A legegyszerűbb, persze, az, ha beviszed a biciklidet egy boltba, ez egy szervizigényes műfaj, évente egyszer amúgy is érdemes jó alaposan átnézetni, hogy minden rendben működik-e rajta.”