Magyarország kúl

Több százan futottak a rákos fiúért a magyar faluban

Csodaszép összefogás: jótékonysági futóversenyt rendeztek Enesén szombaton a nyirokmirigyrákkal küzdő helyi fiú, Heindl Roland megsegítésére. Csaknem négyszázan jöttek el.

Olyan fél éven van túl az enesei Magyar Tímea és fia, Roland, amit senki sem kíván magának: a győri Jedlik-középiskolába járó 16 éves diákról januárban derült ki, hogy mi áll szeptember óta jelentkező tünetei hátterében: daganatos betegségben szenved – írja a Kisalföld.hu

Nemcsak ők, hanem rengetegen mások is szorítanak Roliért, aminek szombaton bizonyságát is adták Enesén, ahol jótékonysági futóversenyt tartottak, hogy a bevétellel támogassák a családot.

Valóban megkapó volt az a tömeg, amely „Hajrá, Roli!” kiáltással biztatta a beteg fiút. A 800 méteres, a 3 és az 5,5 kilométeres távot csaknem 400-an teljesítették, az eredményhirdetéskor pedig kiderült, hogy – minden várakozást felülmúlóan – 967 500 forint jött össze.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top