nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Magyarország kúl
Elmentünk Fedél Nélkült árulni, elmondjuk, mi volt

Elmentünk Fedél Nélkült árulni, elmondjuk, mi volt

Azt mondja a Fedél Nélkül árusa: „Ha elhiszed, ha nem, mindent összevetve tartalmas, gazdag életet élek.” Nyilvánvaló, hogy ez ellentmond annak, ahogy a legtöbb ember gondol egy hajléktalan mindennapjaira, miközben egy, a társadalom pereméről érkező ember is járhat emelt fővel. Szerzőnk lapot árult a Fedél Nélkül egyik terjesztővel, és leírta a tapasztalatait. Riport.
Fotózta:Hernád Géza
Lehoczky Rella
Lehoczky Rella
f Ajánlom

A Fedél Nélkül 1993-ban indult útjára az első hajléktalanellátó szervezet, a Menhely Alapítvány segítségével. Az újság ugyanúgy működik, mint bármely szerkesztőség, csak épp „alkalmazottai” a nap végén nem haza, hanem az utcára mennek, hogy saját maguk értékesítsék a lapot, ami nagyrészt a saját ötleteiknek és a szorgalmuknak köszönhetően jelenik meg kéthetente.

„Igazán a rendszerváltás környékén lett szembetűnő a lakhatási probléma. Akkor hatalmas tömegeknek szűnt meg a munkája, ezzel együtt a lakhatása a munkásszállók bezárása miatt – szögezi le Szenográdi Réka, a Fedél Nélkül koordinátora. – Rengetegen vonultak utcára, azt kérdezve, hogy most akkor én hova menjek?

Pont egy hajléktalan, Ungi Tibor volt az, aki kitalálta az utcalapot. Megkereste ötletével Győri Pétert, a Menhely alapítóját, és ketten hozták tető alá a Fedél Nélkült.

Az újság mára igen színvonalas, kulturális folyóirattá nőtte ki magát, ami stabilan tartja helyét a piacon, ugyanis egy lapszámból 7-10 ezer fogy. Évente 100-150 aktív otthontalan terjesztőnk van, a kezdetektől összesen körülbelül 2500-3000 terjesztővel működtünk együtt. Nekik ez munkalehetőség, pénzkeresési forma. Számtalan olyan személy is dolgozott nálunk, aki jogszabály szerint nem számít hajléktalannak: mondjuk saját ingatlannal rendelkezik, mégis fűtetlen az otthona, alig van pénze élelemre. Egy lapért a terjesztőnek 45 forintot kell fizetnie, a vevőn múlik, mennyiért vásárolja meg az újságot. A különbözet a terjesztőt illeti. Mi tágan értelmezzük a hajléktalanságot, nem kell szegénységi bizonyítványt felmutatni annak, aki szeretné árusítani ezt a lapot.” 

„Ne várja senki, hogy az aluljáróban fekve, mínusz 10-ben majd egyedül beballag a hajléktalan egy munkahelyre, és kibérel egy lakást.” (Fotók: Hernád Géza)

„Ritka, hogy valaki mindent elront”

A probléma globális: egyelőre még esély sincs arra, hogy a prevencióról beszélgessünk. Hogy is lehetne megelőzni a bajt, ha több tízezer ember lakhatási problémáját kéne megoldani, és ha még ennél is több embernek kéne munkahelyet biztosítani? Ördögi körnek tűnik a hajléktalanság, amiből szinte képtelenség kilábalni. Egyedül nem megy!

Muszáj segítséget nyújtani még akkor is, ha ez csak időleges.

„Az ellátórendszer a tűzoltásra épül, vagyis ha már utcára kerültél, bejuthatsz egy éjjeli menedékhelyre (fapad), jó esetben ezután következik az átmeneti szálló, ami fizetős. Ebből Magyarországon 11.000 férőhely létezik. Ezt követné egy kiléptető lakás, ami idehaza gyakorlatilag nincs. Kb. 30.000 ember nevezhető hajléktalannak, de egy felmérés szerint akár a 4 milliót is eléri azok száma, akik pillanatok alatt hajléktalanhelyzetbe kerülhetnek. Értjük ezalatt az elmaradt jelzáloghiteleseket, a komfort nélküli lakások tulajdonosait, vagy aki három hónapon túl elmaradt a rezsivel. Fiatalok, idősek, diplomával rendelkezők, egykori családfenntartók. Rengeteg útja van a hajléktalanná válásnak.

Összejönnek a dolgok, és ideje lenne végre elfogadni, hogy sosem csak az adott személy tehet a sorsáról! Leggyakoribb talán a válás, amihez hozzájön, hogy megremeg az egyedül maradt személy munkahelye, egészsége, esetleg megjelenik az alkohol. De a legtöbb ember már hajléktalanként kezd el inni, szóval itt is szeretném megkérdőjelezni azt a nézetet, hogy a hajléktalan csakis olyan ember, aki a saját vizeletében, részegen fetreng egy koszos matracon a Blahán. Ritka, hogy valaki mindent elront, és ezáltal kerül utcára. Elenyésző az olyan következetes, hosszútávú támogatás, ami el tudja hitetni az otthontalannal, hogy igenis ebből ki lehet kerülni! Ne várja senki, hogy az aluljáróban fekve, mínusz 10-ben majd egyedül beballag hajléktalanként egy munkahelyre, és kibérel egy lakást. Könnyen el lehet jutni odáig, hogy nincs semmink” – meséli Réka, aki munkája során egészen elképesztő élettörténeteket hallott már. 

Gede Márton diplomásként került az utcára

A Fedél Nélkül pont egy olyan háló, ami igyekszik valami megoldást kínálni az otthontalanoknak. Munkát, havi keresetet, lakhatást. Néhány jó szót, törődést, reményt.

2009 óta nagy hangsúlyt fektetnek a társadalomérzékenyítésre is: közösen létrehoztak egy programot, ami a lakosságban megbúvó előítéleteket próbálja szerteoszlatni.

Az ötletgazda egy korábbi hajléktalan volt, aki kezdetben a Dózsa György úti aluljáróban Fedél Nélkült árult. 

„Az Első kézből a hajléktalanságról című programunkkal, amit Balog Gyula kollégámmal szervezünk, pont a társadalom sztereotip gondolkodását szeretnénk megváltoztatni. Évek óta rendhagyó osztályfőnöki órák keretén belül diákokhoz látogatunk el hajléktalan emberekkel együtt. Próbáljuk csökkenteni az előítéleteket, és valamelyest érzékenyíteni a fiatalabb réteget, akik még csak most alakítják értékrendjüket. Eddig több mint 10.000 diákhoz jutottunk el, és szerencsére az oktatási intézmények is nagyon fontosnak tartják a témát.”

„Nem tudnék meglenni kultúra nélkül!”

Hogy saját bőrömön tapasztaljam, milyen az utcán órák hosszat ácsorogni egy köteg újsággal a kezemben, kértem Rékát, hozzon össze egy terjesztőjükkel, aki mellett ideiglenes igazolvánnyal én is árusíthatok Fedél Nélkült. Így találkoztam Gede Mártonnal, aki évek óta a hét csaknem minden napján ugyanazon a helyen végzi munkáját. Szerzőként is sokszor közreműködik, törzsvevői hiányolnák, ha huzamosabb ideig nem látnák szokott helyen.

Ki hinné első ránézésre, hogy a nyugdíj előtt álló férfi eredetileg mechanikai műszerész, de népművelő-könyvtárszakos diplomája is van, egy időben irodalmi kört vezetett, dolgozott mozikban, és rendszeres könyvtárlátogató? Ugye? Én sem gondoltam volna. 

„Többen vele osztják meg mindennapi problémáikat, váltanak néhány mondatot aktuálpolitikáról, kultúráról, egészségről, családról.”

„A második válásom után egyedül maradtam, a húgoméknál voltam szívességi lakáshasználó, de sajnos ezt az otthont elvitte a válság. Ekkor kezdődött az igazi hajléktalan életforma: először egy 6 négyzetmélteres szobát béreltem, aztán később ezt sem tudtam fizetni. Jött az utca és a fapad néhány hónapig. Ekkor már Fedél Nélkült árultam, és mivel a szállókon este 6-ig meg kell jelenni, nekem pedig pont ez az időszak a legsűrűbb eladás szempontjából, maradt a közeli park egyik padja. Ma már vannak törzsvevőim, akik csak akkor kérnek újságot, ha én is publikálok benne. Csatlakoztam a Első kézből a hajléktalanságról című programhoz is, ami által már 40 iskolába jutottam el, hogy diákoknak meséljek a mi életünkről. Egy csomó helyre eljutottam már, olyanokra, ahova normál emberként talán soha” – nagyjából így összegzi eddigi életét Marci, aki ma már három hasonló társával együtt bérel egy másfél szobás panellakást. 

„Nem szégyellem az életem, de saját magamra nem gondolok hajléktalanként. Beletartozom ebbe a körbe, laktam utcán, mégis ma már adót fizetek, albérletben lakom, és a Fedél Nélkülnek hála munkám is van. Azért mindig a fejem felett lebeg, hogy megint oda lesz az otthonom, szorongok attól, hogy újra az utcán találom magam, bár mindent elkövetek, hogy még egyszer ez ne fordulhasson elő. Aki egyszer már belekeveredett ebbe, az utána sosincs biztonságban.”

„Nem szégyellem az életem, de saját magamra nem gondolok hajléktalanként.”

Marci egész élettörténetét elmesélte, miközben ácsorogtunk a szupermarket előtt. Jókedvvel emlékezett vissza gondtalan múltjára, sokat nevettünk egykori ballépésein. Gondolkodásmódja egészen különleges:

azt mondja, szeret itt dolgozni, mert így lehetősége nyílik személyes kontaktra.

Többen vele osztják meg mindennapi problémáikat, váltanak néhány mondatot aktuálpolitikáról, kultúráról, egészségről, családról. Beszélgetnek. Bármiről. 

„Nem tagadom. Nekem is meggyűlt a bajom az alkohollal, de nem emiatt kerültem utcára. Időnként rosszul kezeltem a helyzetet. Amolyan antidepresszánsként nyúltam az üveghez, de hamar rájöttem, hogy nem ez az én utam. Hajléktalanként sokszor volt, hogy piáltam, és ma sem vetem meg az alkoholt, de már csakis mértékkel. Először nekem is nehéz volt helyretennem, hogy mi lett belőlem. Persze, hogy a piához nyúltam. Szégyelltem magam. De aztán beleszoktam, mint a legtöbb hajléktalan. Később eljött az a pont, amikor muszáj volt úgy gondolkodnom, hogy mi az a legtöbb, amit ebből a helyzetből kihozhatok. Döntenem kellett. Akik igazán erősek, és elfogadják a segítséget, azok ki tudnak jönni ebből az egészből. Találni kell valami megoldást. Nem szabad feladni! Akarni kell és csinálni.”

„Azért mindig a fejem felett lebeg, hogy megint oda lesz az otthonom, szorongok attól, hogy újra az utcán találom magam.”

Keserű emberre számítottam. Helyette egy folyton jókedvű, széleslátókörű, mindenre nyitott, őszinte embert ismertem meg, aki valóban pozitív személyiség. Marci könnyed természetességgel küzdötte fel magát újra az utca szürke burkolatáról. Megjárt mindent, amit hajléktalan megjárhat.

Folyton tervez, mindig vannak újabb ötletei, és a nyugdíjkorhatár elérése után is itt szeretne dolgozni.

Nem hiányzik semmi az életéből, de kissé félszegen mégis bevallja, bizony neki is vannak álmai. 

„Szeretném, ha ez a jó csapat sosem szakadna szét. Nekem ők a családom. Jó lenne, ha tartósan tudnék dolgozni. És ha még az albérletet is tudnám tovább fizetni, akkor nekem megvan mindenem! Mi az, ami esetleg még összejöhet? Szeretnék írni egy regényt, ami a fejembe már megvan, és már a címét is tudom. Néhány részletet le is írtam, de hát lassan megy ennyi munka mellett. Meg kéne is hozzá egy laptop, az sajnos nincs. Mindegy, remélem majd lesz. De tudod mit? Ha elhiszed, ha nem, mindent összevetve tartalmas, gazdag életet élek.

Megosztás Facebookon