nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Magyarország kúl
„Öröm látni, mennyi jó szándékú ember van ebben az országban” – összefogás a hajléktalan emberekért

„Öröm látni, mennyi jó szándékú ember van ebben az országban” – összefogás a hajléktalan emberekért

A BBM és az Age of Hope idén is összefogott, hogy téli krízisakciójuk keretében étellel, meleg ruhákkal, takarókkal segítsék az utcán és a szállókon éjszakázó hajléktalan embereket. Riport.
Dávid Imre
Dávid Imre
f Ajánlom

„Fájdalomcsillapítójuk, ha van, akkor elfogadnám”

– mondja az idős nő a Budapest Bike Maffia (BBM) és az Age of Hope önkénteseinek. A hölgy a kilencedik kerületi kiserdő szélén, egy hulladék anyagokból úgy-ahogy összetákolt kalyibában lakik huszonkét éves fiával és annak feleségével. „A páromat tegnap temettem el, majdnem hat évig voltunk együtt. Nem volt rá pénzem, hogy tisztességesen letetessem, úgy ásták el, mint egy hajléktalant – panaszkodik. – De megvagyunk. Szedegetek kis gallyakat, és a közeli raktár dolgozói is szoktak minket segíteni. Raknak ki raklapokat, deszkákat, leselejtezett ajtókat, van mit eltüzelni. Nem fogunk megfagyni.”

Fotók: Vadnai Szabolcs

A két civil szervezet múlt csütörtök óta krízisszolgálatot tart Budapesten, önkénteseik gyalogosan és kisbusszal járják a várost, élelmiszert, meleg ruhát, takarókat osztanak a rászorulóknak. A tíz-tizenöt fokos hideg ellenére még mindig sokan éjszakáznak az utcán, és a hajléktalanszállók, melegedők is teljes kihasználtsággal üzemelnek; a szociális munkások erőfeszítései ellenére elkell a civil segítség. „Az idei tél keményebb, mint a tavalyi – mondja Juhász Julianna szociális munkás, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Aszódi úti szállójának ügyeletese. – Nagyon sokan jönnek, mindenki beteg, influenzás, mindenki fertőzi a másikat. A hirtelen jött hideg miatt folyamatosan csörög a telefon: van-e még hely, fel tudjuk-e még venni az embereket.”

Szendvicseket, meleg ételt, ruhát és takarókat osztanak

A BBM és az Age of Hope először tavaly tartott krízisakciót a fővárosban. Akkor januárban jött a kemény hideg, a Magyar Szociális Fórum (MSZF) adatai szerint az előző télen 171 ember fagyott meg az országban – igaz, többségük nem az utcán, hanem a fűtetlen lakásokban, házakban hűlt ki. „Szeretnénk azt hinni, hogy a mi munkánknak és az adományozóink önzetlenségének is köszönhető, hogy nem halt meg több ember az utcán” – mondja Havasi Zoltán, a Bike Maffia vezetője.

Önzetlenségből és segíteni akarásból szerencsére idén sincs hiány. „Szívmelengető látni, mennyien fognak össze a hajléktalan emberekért. Minden este összejövünk a sok fantasztikus önkéntessel, és alkalmanként ezerötszáz-kétezer szendvicset készítünk, aminek a nagy részét a szállókra visszük. Naponta kilenc szállót látogatunk végig. Szerencsére irdatlan mennyiségű ruhát és takarót is kaptunk, ezeket a rosszabbul felszerelt helyekre, a »fapadra« visszük – mondja Pintér Andi, aki a BBM Károly körúti főhadiszállásán irányítja a munkát. – Meleg ételt is osztunk, a Halkakas Bisztrónak köszönhetően ma például harminc adag zöldséglevest tudtunk elvinni az egyik melegedőre. Nagyon figyelünk arra, hogy jó minőségű ételt adjunk: a felajánlásoknak köszönhetően sajtot, sonkát, téliszalámit, salátát, uborkát, retket, paradicsomot, paprikát is tudunk tenni a szendvicsekbe, és sok gyümölcsöt is kapunk. Az emberek csodálatosak, egy néni vasárnap két tál frissen sütött csirkemájjal állított be hozzánk.”

„Sokan a hideg ellenére is kerülik az ellátóhelyeket”

Van hova tenni a sok adományt. „Szinte telt házzal működünk ma is. A havazás és a hideg miatt ilyenkor azok is bejönnek hozzánk, akik jobb időben be sem tennék a lábukat egy szociális intézménybe – mondja Gyárfás Dávid, a Magyar Vöröskereszt kispesti melegedőjének szociális munkása. – Tárt karokkal várjuk azokat, akik nem tudnak hová menni, és megpróbáljuk elhelyezni őket.”

A Vöröskereszt Budapesten öt szociális ellátóhelyen várja a rászorulókat, Kispest mellett a nyolcadik kerületben, Újpesten, Kőbányán és a Ferencvárosban is van nappali melegedőjük vagy szállójuk. „Hivatalosan este tízig engedjük be az embereket, de ilyenkor, amikor vörös riasztás van, rugalmasan kezeljük ezeket a szabályokat – mondja a szociális munkás. – Igaz, sokan a hideg ellenére is kerülik az ellátóhelyeket, mert attól félnek, hogy meglopják, megverik őket. Pedig ez ma már nem így megy; a kollégák mindenhol figyelnek arra, hogy rendet tartsanak.”

Budapesten több ezer hajléktalan ember él. Sokuk az utcán, de olyanok is szép számmal vannak, akik a szállókon húzzák meg magukat. „Ők életvitelszerűen járnak be a fapadra, jóformán ez az otthonuk. Reggeltől délutánig a nappali melegedőkön lézengenek, este pedig, amikor nyit a fapad, fogják a kis szatyrot, a táskájukat, és átvonulnak hozzánk – magyarázza Gyárfás. – Sokan közülük vidékről jönnek fel, aztán mivel itt drága a lakhatás, regisztráltatják magukat hajléktalanként, hogy ingyenes vagy olcsó, néhány ezer forintos térítési díj ellenében igénybe vehető szállásokon éjszakázhassanak. Vannak, akik dolgozni is eljárnak, ők úgy fogják fel, mintha munkásszállón lennének.”

Rengetegen akarnak segíteni

Tavaly hatalmas sikerrel zárult a krízisakció, a BBM és az Age of Hope több mint három tonna tartós élelmiszert osztott ki az utcán és a szállókon. „Idén is nagyon sok segítő szándékú ember keresett meg minket, adományokkal, felajánlásokkal és önkéntes munkával segítették a kampányt. Sokan a tél elmúltával is velünk maradtak, részben ennek is köszönhető, hogy ma már több mint nyolcvan állandó önkéntesünk van – lelkesedik Havasi. – Több iskola is megkeresett minket, hogy a diákjaik szeretnének nálunk önkénteskedni, és az itt élő külföldiek közöl is sokan kijárnak velünk az utcára. Nagy öröm látni, mennyi jószándékú ember van ebben az országban.”

És hogy miért segítenek? „Én először veszek részt ebben az akcióban. Ahogy tavaly, úgy az idén is nagyon kemény a tél, sok ember van, akinek a szabad ég alatt kell átvészelnie ezt az időszakot – mondja Hollósy  Réka, az Age of Hope önkéntese, aki szociálpedagógiát tanul a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. – Azért kezdtem önkénteskedni, mert szeretem hasznosan tölteni a szabadidőmet. Eredetileg katonának készültem, békemissziókban szerettem volna részt venni. Gyerekkorom óta fontosnak érzem, hogy segíthessek azoknak, akik rászorulnak erre. A nélkülöző gyerekek között és az utcán olyan sorsokkal, életutakkal találkozom, amikkel máshol nem, a jó és a rossz történetek egyaránt építő hatással vannak rám.”

41 Fotó megtekintése

„Öröm látni, mennyi jó szándékú ember van ebben az országban” – összefogás a hajléktalan emberekért

Fotók: Vadnai Szabolcs
Még több +
Fotó: Vadnai Szabolcs
Még több +

 

Ésszel, odafigyeléssel segíteni

Aki adományokkal szeretné segíteni a BBM, az Age of Hope vagy a hasonló civil szervezetek munkáját, annak érdemes előre tájékozódnia arról, hogy mire van éppen szükség. „Mi ilyenkor télen főként sállakat, sapkákat, kesztyűket, meleg takarókat, hálózsákokat kérünk, mert a hidegben ezeket keresik a leginkább. A Facebook-oldalunkon egy folyamatosan frissülő listát is közzétettünk: arra kérjük az adományozókat, hogy nézzék át, mielőtt elindulnának hozzánk, mert azoknak az adományoknak a továbbítása, amiket mi nem tudunk kiosztai, nehéz és időigényes feladat” – magyarázza Havasi.

Fontos az is, hogy magánemberként is odafigyeljünk az utcán élő emberekre. „Egy pohár meleg teával vagy egy takaróval sokszor szó szerint életet menthetünk. Ne féljünk a hajléktalan emberektől, ők csak a legritkább esetben agresszívak; de ha mégis attól tartunk, hogy atrocitás ér minket, hívjuk el magunkkal a barátainkat, a családtagjainkat vagy a kollégáinkat is” – javasolja a BBM vezetője.

Megosztás Facebookon
[central_CentralFbLikeboxComponentWidget fb_page="https://www.facebook.com/noklapjacafe/" small_header="true" show_facepile="0" show_posts="0"]