nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Magyarország kúl
Meghalt Halmágyi Sándor, híres táncdalok szövegírója

Meghalt Halmágyi Sándor, híres táncdalok szövegírója

Elhunyt Halmágyi Sándor dalszövegíró, építész. Az alkotó, aki a hatvanas évektől számos táncdalelőadó, köztük Korda György, Zalatnay Sarolta, Poór Péter és Máté Péter számára írt szövegeket, 89 évesen halt meg szerdán.
magyarorszagkul
f Ajánlom

Halmágyi Sándor 1929-ben született. 1949-ben főiskolai diplomát szerzett építészként, az ötvenes-hatvanas években az Állami Építéstudományi Tervező Irodánál dolgozott és több közintézmény tervezésében vett részt, köztük volt a Margitszigeti Nagyszálló is.

A hatvanas évek elején került kapcsolatba Deák Tamás zeneszerzővel, első dalszövege Korda György Nem vagyok ideges című dalához készült 1963-ban. Három évvel később, az első Táncdalfesztiválon két dallal is döntőbe jutott, mindkettő második helyezést ért el: Zalatnay Sarolta Hol jár az eszem (zeneszerző Auth Ede), illetve Tárkányi Tamara Idegen utakon (zene: Lovas Róbert) című száma. Az 1967-es Táncdalfesztiválon Poór Péter aratott sikert az Utánam a vízözön című dallal, amelynek szintén Halmágyi Sándor írta a szövegét, Tomsits Rudolf pedig a zenéjét.

Halmágyi Sándor Máté Péterrel nemzetközi sikert is elért: 1969-ben az athéni dalfesztiválon a Miért félsz, míg engem látsz? című dallal közönségdíjat nyertek. Máté Péter későbbi, 1984-ben született dalához, az Azt súgta a szélhez szintén Halmágyi írt szöveget, de dolgozott mások mellett Ambrus Kyrivel, Aradszky Lászlóval, Kovács Katival, Koós Jánossal, Harangozó Terivel, Karda Beátával is.

Megosztás Facebookon