nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Magyarország kúl
„Csak csinálni kell” – interjú Tapasztó Orsolyával, az MTA kutatójával, a Heti Betevő ételosztó szervezet önkéntesével

„Csak csinálni kell” – interjú Tapasztó Orsolyával, az MTA kutatójával, a Heti Betevő ételosztó szervezet önkéntesével

Tapasztó Orsolya, az MTA kutatója szupererős ipari kerámiák fejlesztésével foglalkozik. Szabadidejében a Heti Betevő ételosztó szervezet önkénteseként dolgozik, úgy érzi, tennie kell azért, hogy jobbá tegye a körülötte lévő világot.
Dávid Imre
Dávid Imre
f Ajánlom

Tapasztó Orsolya, az MTA Energetikatudományi Kutatóközpontjának kutatója azon nők egyike, akik fiatal koruk ellenére máris komoly eredményeket értek a fizikai alapkutatások terén. „Gyerekkoromtól kezdve nagyon érdekeltek a természettudományok – mondja. – Hatalmas szerencsémre zseniális tanáraim voltak, akik már az általános iskolában megszerettették velem a fizikát. Márpedig az, hogy milyen pályát választasz, nagyban függ attól, hogy milyen tanáraid vannak.”

Erdélyben nőtt fel. „A szüleimmel a határ közelében laktunk, de nem sokat jártunk át Magyarországra. Persze, otthon minden nap a magyar tévé adását néztük; magyar nyelvi közegben, magyar kultúrán nőttem fel, de Budapesten életemben akkor jártam először, amikor feljöttem felvételizni a doktorira. Durva kultúrsokk volt – addig Kolozsvár volt a legnagyobb város, amit láttam” – meséli.

Fotók: Neményi Márton

Annak ellenére, hogy reál területen dolgozik, kis híján képzőművész lett. „Nagyon érdekelt a grafika és az építészet is, de sajnos húsz évvel ezelőtt Romániában nehezen lehetett volna megélni az efféle önmegvalósításból. Édesapám mérnökember, édesanyám könyvelő volt, ők is arra bíztattak, hogy válasszam inkább a jó megélhetést biztosító tanári pályát, így végül a Kolozsvári Egyetem fizika-kémia szakára iratkoztam be. Nem volt nagy áldozat: szerettem a fizikát, és jó is voltam benne. Logikus volt, hogy ebbe az irányba induljak el.”

A tudományos munka mellett szabadidejében önkénteskedik is. „A Heti Betevő nevű civil szervezet önkéntese vagyok, a társaimmal együtt hetente rendezünk ételosztást Budapest két kerületében és több vidéki városban is. ”

Hogy lesz egy erdélyi lányból fizikus?

Nagy szerencsével. Szatmárnémetiben születtem, közvetlenül a román-magyar határ másik oldalán. Ott jártam ki a magyar nyelvű gimnáziumot is, aztán, miután lediplomáztam, visszamentem fizika szakos gimnáziumi tanárnak. Mindig azt hittem, hogy pedagógusként megváltom majd a világot, de két év tanítás után rájöttem, hogy huszonnégy évesen én ehhez még kevés vagyok. Javában törtem a fejem, hogy merre menjek tovább, amikor a kolzsvári professzorom megkeresett azzal, hogy Budapesten lenne egy doktori hely, a BME fizika tanszékén műszaki kerámiák kutatásával lehetne foglalkozni. Akkor még semmit nem tudtam erről a szakterületről, mégis kapva kaptam az alkalmon. Magam mögött hagytam az addigi életemet, feljöttem Pestre, ledoktoráltam, és itt ragadtam, mint kutató. A férjemet, Leventét is itt, az MTA-ban ismertem meg (Tapasztó Levente nemzetközileg elismert fizikus, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, nanotechnológiai kutatásokkal foglalkozik); vicces: ő aradi, és mindketten Kolozsváron jártunk egyetemre, korábban mégsem találkoztunk egymással.

Mi a jó a kutatásban?

Nagyon érdekes munka, hiszen olyan dolgokat fedezhetsz fel, amiket előtted még senki – és ez nagyon izgalmas kihívás. Ráadásul óriási szabadságot is ad: te döntheted el, hogy milyen témákkal foglalkozol, és ha tényleg jó vagy abban, amit csinálsz, rendszeresen meghívnak külföldi konferenciákra, így olyan helyekre is eljuthatsz el, ahova „önerőből” nem tudnál. Kinyílik a világ. Persze, megvan a az árnyoldala is: a tudományos munkában  nem mindig tudom kiélni a teljes kreativitásomat, és ez sokszor nagyon hiányzik.

Nem hiányzik a tanítás?

De, nagyon. Szerencsére, a kutatás mellett arra is lehetőségem van, hogy tehetséges fiatalokkal foglalkozzam. A Nők a Tudományban Egyesület minden tavasszal megrendezi a Lányok Napja című eseményt, aminek az a célja, hogy a természettudományok iránt érdeklődő gimnazista lányokkal is megismertethessük a kutatói munkában rejlő szépségeket és lehetőségeket. Az intézetünkben már hat éve egyik szervezője vagyok ennek a napnak, így ha áttételesen is, de azért továbbra is kivehetem a részemet az oktatásból.

Mi az izgalmas a fizikában?

Hát az, hogy menő. Nagyon menő.

Lehet menőzni azzal, hogy az MTA kutatója vagy?

Persze, biztos van, aki ezzel szedi fel a csajokat vagy a pasikat. (Nevet.) De a viccet félretéve, mivel a világban mindent a fizika törvényei mozgatnak, minél jobban érted a fizikát, annál többet tudsz arról, hogy hogyan működik a világ – és ez nagyon bizsergető dolog. Én például nanorészecskékkel dolgozom, műszaki kerámiákba keverek bele különféle mikroszkopikus méretű adalékanyagokat, és ezzel még keményebbé, ellenállóbbá, erősebbé teszem őket. A munkám lehetővé teszi, hogy bizonyos határok között szabadon játszak az anyaggal, és ez rendkívül izgalmas dolog. Nagyon rá lehet kattanni.

Űrsiklókra való kerámiapajzsot tudnál már építeni?

Van egy űrsiklód? Majd megadom a férjem telefonszámát. Ő tud. (Nevet.)

Hogy képzeljük el a munkádat? Mit csinálsz egész nap?

Egy laboratóriumi malom előtt ülök, abba teszem bele a kerámiaport és a különböző adalékokat. Tulajdonképpen finomhangolom az anyagot, azon dolgozom, hogy minél jobb tulajdonságú – erősebb, rugalmasabb, kopásálóbb – kerámiákat fejlesszek ki. Aztán, ha sikerül egy igazán vagány eredménnyel előállnom, akkor publikálom. Most éppen a grafénnal kísérletezem, az a célom, hogy ezt a nagyon erős, de rakoncátlan anyagot minél jobban el tudjam oszlatni a kerámiában. Nem könnyű feladat, mert a grafitnak ezek az egyatomnyi vastagságú kis lapjai imádnak összegubancolódni, összeragadni, nehéz rávenni őket arra, hogy úgy viselkedjenek, ahogy szeretnéd. Az elmúlt egy évben a kollégáimmal együtt ezzel foglalkoztam: pontosabban egy olyan kerámia kifejlesztésével, ami a benne lévő grafénrétegeknek köszönhetően önkenő anyagként funkcionál, így jóval lassabban kopik, mint a hagyományos anyagok. Nemrég publikáltuk ezt a kutatásunkat, nagyon büszke vagyok rá, mert a kollégáimmal sikerült a hússzorosára növelnünk az ipari kerámiák kopásállóságát – ami már azért világszinten is szép eredménynek számít.

Érdekes anyag ez a grafén. Tényleg lehet belőle golyóálló mellényt csinálni?

Elméletileg igen, de a gyakorlatban sajnos még nem tudunk olyan nagy felületű grafénlapokat gyártani, amik egy golyóálló mellényhez kellenének. Lehet, hogy tíz év múlva simán megcsináljuk majd, de ehhez még rengeteg munka és kutatás kell. De ezzel együtt is csoda egy anyag a grafén, aminek rengeteg potenciális felhasználási módja van. Nem véletlen, hogy az orosz kutatók akik felfedezték, Nobel-díjat kaptak érte.

Gondolom, a kutatási eredményeidnek ipari felhasználási lehetőségei is vannak. Sok pénzt lehet keresni egy ilyen anyag kifejlesztésével? 

Ha igazán nagy áttörést érsz el, akkor előbb-utóbb az iparban is felhasználják eredményeidet, az extrém erős kerámiákból például fékpofákat, csapágyakat, különféle bevonatokat készítenek. De keresni csak akkor lehet egy ilyen felfedezéssel, ha szabadalmaztatod – márpedig az drága és időigényes dolog, ráadásul Magyarországon nem is jegyeztethetsz be olyan fejlesztést, amit korábban már publikáltál. Szóval macerás. Mi, akik az alapkutatásban dolgozunk, jobbára inkább pályázatokból teremtjük elő a kutatásainkhoz szükséges pénzt.

Adja magát a kérdés: miért egy kutatóintézetben dolgozol, ahelyett, hogy elmennél egy nagyvállalathoz sok pénzt keresni?

Azért, mert az egy teljesen más műfaj. Elmehetnék, de egy multicégnél nem lenne meg az a szabadságom, ami igazán érdekessé teszi a kutatói munkát. Itt, az MTA-nál a magam ura vagyok, ha holnap reggel azzal kelek fel, hogy mostantól nanotechnológiával vagy újfajta félvezetők kifejlesztésével szeretnék foglalkozni, nyugodtan belevághatok. Ez fantasztikus érzés; meg se fordul a fejemben, hogy feladjam.

Sok női kutató van Magyarországon?

Nem. A természettudományos kutatásokkal foglalkozó szakembereknek cirka hetven-nyolcvan százaléka férfi. Nemrég olvastam egy ezzel kapcsolatos tanulmányt: eddig azt hittem, hogy a nők többsége már az egyetem után lemorzsolódik, de mint kiderült, közel felük ledoktorál, és csak azután hagyja ott a pályát. Valószínűleg azért, mert inkább a családot, a gyerekvállalást választják – annak ellenére is, hogy nálunk elég megértő szemléletmód uralkodik a tudományos életben, így arra is lehetőségük lenne, hogy félállásban dolgozzanak.

Téged nem izgat a gyerekvállalás?

De, persze. Szerintem az anyaság iránti vágy minden nőben megvan. De nem siettetem, majd eljön az is, ha itt lesz az ideje.

Mondják, hogy a magyar társadalom nagyon patriarchális berendezkedésű. A kutatásban is érezhető a férfiközpontúság?

Nem. Néha úgy érzem, burokban élek, de az MTA-nál az összes férfikollégám nagyon tisztelettudóan viszonyul az ott dolgozó nőkhöz. Az előmenetelben sem számít, hogy férfi vagy-e vagy nő: az eredményeid beszélnek, csak és kizárólag ezeken múlik, hogy milyen magasra tudsz felkapaszkodni a ranglétrán. Ha elég sok publikációd jelenik meg a tudományos szempontból meghatározó jelentőségű folyóiratokban, akkor elismerik a munkádat, és jó eséllyel pályázol a támogatásokra.

A férjed is fizikus. Miről beszélgettek a vacsoraasztalnál?

A kutyánkról. (Nevet.) Meg, persze, a munkáról is. Ugyan más területen dolgozunk, mégis gyakran előfordul, hogy kikérem Levente tanácsát az aktuális kutatásaimmal kapcsolatban. Olyannyira, hogy a legutóbbi cikkemet közösen is írtuk – borzasztó kreatív és nagyon jó meglátásai vannak, és ezzel rengeteget tud segíteni nekem.

Mik a hosszú távú céljaid? Tudod, hogy mit akarsz elérni tíz, húsz vagy negyven év múlva?

Nem. Egyelőre az ipari kerámiákra koncentrálok, egészen addig ezzel szeretnék foglalkozni, amíg úgy látom, van még mit fejleszteni rajtuk. Másfél-két évvel ezelőtt egyszer már úgy éreztem, hogy mindent kihoztunk ebből a munkából, amit lehet, aztán jött egy új ötlet, aminek kapcsán megint gyönyörű eredményeket értünk el. De ha tényleg úgy érzem majd, hogy váltanom kell, akkor új kutatási területet keresek. Még nem tudom, mi lesz az, de a férjem témája például nagyon izgat: könnyen lehet, hogy előbb-utóbb én is nanotechnológiával fogok foglalkozni.

Sikeres kutatóként miért érezted fontosnak, hogy beszállj egy civil ételosztó szervezet munkájába?

Ez afféle családi örökség. Édesanyámnak egész életében az volt az álma, hogy ha egyszer nyugdíjba vonul, szegénykonyhát nyisson Szatmáron. Hogy azzal foglalkozzon, ami igazán fontos az életben: mások megsegítésével. Én ebben nőttem fel; anyu nem tudott úgy elmenni egy koldus mellett, hogy ne dobjon pénzt a kalapjába – pedig mi sem voltunk tehetősek. Sajnos, ő már nem élhette meg, hogy valóra váljon az álma, de elültette bennem az igényt, hogy tisztességes emberként segíteni kell.

Budapesten több segítő szervezet is működik. Miért éppen a Heti Betevőt választottad?

Megragadott az, amit és ahogy csinálnak. A Heti Betevő nem akar többnek látszani annál, ami: ez egy alulról építkező, hétköznapi emberek által létrehozott civil szervezet, aminek egyetlen célja, hogy ételt osszon a rászorulóknak. Nagyon kedves, nyitott és lelkes emberek csinálják, engem rögtön megfogott a közvetlenségük. Elmentem egy vasárnapi osztásra a Klauzál térre, és ott ragadtam – ennek már lassan három éve. Jól esik segíteni; ráadásul önkéntesként a kreativitásomat is kiélhetem, tavaly decemberben például két társammal, Lőrinczi Krisztával és Jordán Helénnel együtt már másodszor rendeztük meg a Művészek a Heti Betevőért jótékonysági árverést, ami nagyon izgalmas feladat volt. És nagy siker – az ismert magyar művészek által felajánlott képek elárverezéséből több mint két és fél millió forint jött össze, amit aztán az éhes emberek etetésére fordíthatunk. Azt hinnéd, hogy tapasztalat híján nehéz megszervezni egy ilyen eseményt, de nem így van, ha szívvel-lélekkel dolgozol érte, sikerülni fog. Csak csinálni kell.

Korábban én is részt vettem néhány ételosztáson, és emlékszem, nagyon megdöbbentem, hogy milyen sokan állnak be a sorba egy tál meleg ételért. Téged nem rázott meg ez az élmény?

Dehogynem. A Klauzál téren sokszor kétszázötven-háromszáz éhes ember ember is összejön – és nem csak utcán élők, hanem sokgyerekes családok, nyugdíjasok is. Sokkoló azzal szembesülni, hogy mekkora a nyomor, látni, hogy milyen nagy örömöt okozhat valakinek az, ha kap egy tál meleg ételt. Neked vagy nekem egy ebéd nem sokat jelent – de nekik ez több napi tápanyag. És persze, gondoskodás: sokan vannak, akiknek az ételnél is többet jelent, hogy vannak, akik a nehéz helyzetük ellenére is törődnek velük.

9 Fotó megtekintése

„Csak csinálni kell” – interjú Tapasztó Orsolyával, az MTA kutatójával, a Heti Betevő ételosztó szervezet önkéntesével

 

Az utóbbi időben több lap is cikkezett arról, hogy a kormány be akarja tiltani a közterületi ételosztásokat. Nem félsz, hogy ellehetetlenítik a munkátokat?

Nem. Alapvetően optimista és jóhiszemű vagyok, el sem tudom képzelni, hogy valaki megtiltsa nekem, hogy fogjak egy darab kenyeret, és odaadjam egy éhes embernek. Persze, lehet, hogy végül koppanni fogok, de szent meggyőződésem, hogy öt meg tíz év múlva is ki tudok majd menni a térre a társaimmal, hogy ételt osszak a rászorulóknak. Persze, senki sem szereti látni a sok szegény embert, aki ételért áll sorban az utcán, de be kell látni, hogy szükség van a munkánkra; Magyarországon nincs megfelelő szociális háló: mi olyan feladatokat látunk el, amikre másoknak nincsenek forrásai és kapacitása.

Hova fejlődhet egy ilyen civil szervezet?

Jelenleg a hetedik és a nyolcadik kerület mellett Makón, Székesfehérváron és Pécsett is működik a Heti Betevő. A következő években szeretnénk tovább terjeszkedni, és minél több sejtet elindítani Budapesten és a vidéki városokban is. Barátaimmal most éppen egy harmadik kerületi sejt felállításán dolgozunk, remélem, hogy még az idén el tudjuk kezdeni ott is az osztást.

Rengeteg energiát ölsz bele az önkéntes munkába. Megéri ennyit dolgozni a rászoruló emberekért?

Igen, mert tudom, hasznos és emberi dolgot csinálok. A magam eszközeivel megpróbálom egy kicsit jobbá tenni a környezetemet, és ettől nyugodtabban alszom. Csak ennyi – de ez elég.

4+1: TAPASZTÓ ORSOLYA GYORSBA

1. Einstein, Hawking, Higgs – ki a valaha volt legnagyobb rocksztár a fizikában?

Einstein. Nem is kérdés – bár, mint tőle tudjuk, minden relatív.

2. Repülő autó, légdeszka, kutyasétáltató drón – melyik technológiának örülnél a Vissza a jövőbe 3-ból?

A kutyasétáltató drón. Igaz, félek, hogy az én Bojtárommal nem boldogulna.

3. Ha Elon Musk ajánlatot tenne neked, hogy dolgozz a SpaceX-nél a Mars-misszión igent mondanál?

Gondolkodás nélkül.

4. Ha nem ételosztással foglalkoznál, hogyan segítenéd a rászoruló embereket?

Nehéz sorsú gyerekeknek segítenék a tanulmányi felzárkóztatásukban.

+1. Az interjúra egy táskarádióval érkeztél. Kinek vetted?

Az egyik rászoruló vendégünk eladta a rádióját, hogy csokit tudjon venni a kedvese születésnapjára. A többi önkéntessel együtt összedobtuk neki a pénzt egy új rádióra – ennyi a történet.

Megosztás Facebookon