Magyarország kúl

Az megvan, amikor Mike Tyson alig bírt Bunyós Pityuval?

Kevesen gondolnák a mulatós énekes Bunyós Pityuról, hogy az egyetlen európai, aki talpon maradt a legendás Mike Tyson és Lennox Lewis ellen. Igaz, akkor még versenyszerűen bokszolt és Szikora István volt az egyetlen neve.

Közzétette: Bunyós Pityu Hivatalos – 2017. december 23.

Nem volt soha titok, mégis kevesen tudják, hogy a ma Bunyós Pityuként ismert mulatós énekes Szikora István olimpián bokszolt. A mai napig tart edzéseket, sportegyesülete is van, de az ország Fásy Ádám felfedezettjeként és a Polgármester, máma mulatunk és hasonló számok énekeseként ismeri.

Pedig az idén 54 éves Pityu az egyetlen európai, aki két gigász, a nehézsúlyú világbajnok Mike Tyson és Lennox Lewis ellen is talpon maradt a ringben.

Szikora István – 1984-ben Finnországban megmérkőzött a későbbi boxfenomén Mike Tysonnal, ahol szoros pontozás döntött az amerikai javára (3:2). Itt is látszik, hogy két bíró Szikorát hozta ki győztesnek.

Közzétette: Sportajánlók – Sportkeresők Budapesten És Magyarországon – 2016. január 16.

1982-ben lett felnőtt válogatott az akkor már budapesti bunyós, és honlapja tanúsága szerint 1984-ben Finnországban megmérkőzött a későbbi boxfenomén Mike Tysonnal, ahol szoros pontozás döntött az amerikai javára (3:2). “Itt is látszik, hogy két bíró Szikorát hozta ki győztesnek”, írja, és nem hogy nem ütötte ki a brutális és veszélyes Tyson, hanem alig bírt vele.

Közzétette: Szikora István – 2012. január 2.

1987 végén döntőt bokszolt Franciaországban egy másik legendával, Lennox Lewissal, ahol megint csak szoros pontozással marad alul. Vele egyébként hat évvel ezelőtt Floridában találkozott, ahol fél napig emlegették a régi szép időket.

Szikora egyébként 1992-ben, az olimpián bokszolt versenyszerűen utoljára. Az amatőr után a profi karrier elmaradt, de ma már saját bevallása szerint boldogabb énekesként.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top