Magyarország kúl

Megmentik a féltett és pusztuló természeti ritkaságot

Észak-Magyarország kaptárkövei természetvédelmi értéket képviselnek, ám a természetet ez pont nem érdekli: most mentőprogram indult a pusztuló köveknek.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 180 millió forint pályázati támogatást nyert el az Észak-Magyarországon található kaptárkövek megóvására. A projekt 2018 végére fejeződik be, írja a Turizmus.com.

Szomolya, kaptárkövek

Közzétette: Júlianna Karsainé – 2017. december 30.

Néhány évvel ezelőtt egy egri szakmai civil szervezet kezdeményezésére miniszteri rendelettel természetvédelmi oltalom alá kerültek a hazai kaptárkövek és fülkés sziklák – mondta Baráz Csaba, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője, a projekt szakmai irányítója. A kövek nemcsak különleges természeti képződmények, kultúrtörténeti emlékek is.

Bemutatják és kutatják

Észak-Magyarországon jelenleg 41 lelőhelyen, összesen 82 kaptárkő található. Az elmúlt években a nemzeti park igazgatóság munkatársai pontos felméréssel leltárba vették ezeket a védett természeti kincseket. A 41 lelőhelyre kezelési és természetvédelmi tervet készítettek. A kaptárkövek nagy része riolit tufa, amelyek idő előrehaladásával pusztulnak, mállanak ezek a földtani formák, sőt az utóbbi időben az akácok is benőtték őket.

Megóvásukhoz olyan programot dolgoztak ki, amely egyben a kaptárkövek bemutatását és az érdeklődők ismeretterjesztését is szolgálja. A kétéves program első lépéseként a szakemberek a legkorszerűbb térinformatikai műszerekkel és eszközökkel folytattak kutatást és felmérést  a kaptárkövek helyzetéről. A terepi munkákat már be is fejezték és jelenleg az anyagok számítógépes feldolgozását végzik.

2017.08.18. Szomolyai kaptárkövek

Közzétette: Ágnes Péter – 2017. október 21.

Tanösvény is épül

Az idén tavasszal tájrekonstrukciós munkálatokat folytatnak majd, amikor eltávolítják a kaptárkövekről az erőszakosan terjeszkedő akácot- és a nem őshonos növényeket is.  Néhány turisztikai szempontból fontos bemutatóhelyen viszont tanösvényeket alakítanak ki, többek között Eger mellett a mészhegyei- és a nyergestetői-, illetve Cserépváralja közelében levő Nagy kúp elnevezésű kaptárkőnél.

A legnagyobb beruházást a Szomolyai Kaptárkövek Természetvédelmi Területen végzik, ahol nyolc különálló szikla és több mint száz fülke található. Ezen a területen a kaptárkövek megóvására egy kijelölt, a földfelszín fölé emelkedő, korláttal ellátott fémjáró lépcsőket alakítanak ki, valamint  esőbeállót is létesítenek.

3D-s honlap!

Projekt más feladatokat is tartalmaz. Így például kaptárkőatlaszt, továbbá térképes kiadványt-, illetve leporellót és 3D-s  honlapot is készítenek a  turisták tájékoztatására.  Az ismeretterjesztést szolgálja a is, hogy szakmai konferenciát rendeznek a kaptárköveket érintő települések lakóinak a környezetükben található természeti képződményekről, sziklavonulatokról és kúp alakú kőtornyokról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top