Magyarország kúl

Nagy megújulás a legendás magyar üdítőnél

A retróhullám jót tesz az ismert magyar üdítőmárkáknak is, pontosabb a Márkának, hiszen új beruházással és új termékekkel készülnek a piaci versenyre.

100 millió litert készülnek gyártani (MTI-fotó: Ujvári Sándor)

Újabb gyártó gépsor beüzemelésével, valamint a háttértechnológia és saját fejlesztő laboratórium innovációjával növeli gyártási kapacitását, ráadásul a termékkínálatát is tovább bővíti a Márka Üdítőgyár Kft – írja a napi.hu.

A mintegy 496,91 millió forintnyi uniós támogatásból, a Gazdaságfejlesztési és innovációs programban megvalósuló fejlesztés várhatóan 2019-re készülhet el. A tervek szerint a bővítés növeli a munkahelyek számát is, valamint a cég vezetése azt reméli, hogy újabb fogyasztókat szólíthat meg.

A Márka Üdítőgyár Kft. árbevétele 2016-ban 2,82 milliárd forint volt, amely az előzetes tavalyi adatok alapján meghaladhatta a 3 milliárd forintot. A cég jelenleg teljesen magyar tulajdonban van.

Az egyik konkurens cég, a Coca-Cola is fejlesztést hajt végre Magyarországon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top