Magyarország kúl

Ezekben a budapesti iskolákban milliós a tandíj

Bőszen zajlanak a nyílt napok az általános iskolákban, amelyek közül az elit a magánsulikat választja. Mennyit kell fizetniük a legdrágább helyeken?

Sokan vannak, akik nem szeretnék, ha a gyerekük a kötelező felvételt biztosító körzeti iskolában tanulna. Alternatíva pedig van bőven: a fővárosban rengeteg magániskola működik. A Pénzcentrum kíváncsi volt, hogy a különböző intézményekben mennyi pénzt kell fizetni.

Az Óbudai Waldorf Általános Iskolában nem tandíjat, hanem alapítványi hozzájárulást kell fizetni. “Nagyjából havonta 35-40 ezer forintról beszélünk, de nincs pontos összeg, az alapítványi hozzájárulás mértéke nem egységes, hanem egyénfüggő, azaz figyelembe vesszük a család anyagi helyzetét” – mondta a Pénzcentrumnak az iskola igazgatója, Szecsődi Attila.

A magániskolák közül a nemzetközi iskolák a legdrágábbak.

Január 5-ig lehetett jelentkezni a Budapesti Német iskolába, ahol a beiratkozási díj 1950 euro, vagyis 605 ezer forinta tandíj pedig 1,2 millió forint. A Budapesti Francia Iskola tandíja a honlap szerint évente 1 556 100 forint, vagyis havonta nagyjából 130 ezer forintot kell fizetnie a szülőknek alsóban.

Az International Business Schoolban az első, úgynevezett előkészítő évfolyamba jelentkezők a 2017/2018-as tanévben 2 millió 400 ezer forintos tanulmányi hozzájárulással számolhattak, ha a kéttannyelvű tanulmányi programra jelentkeztek, és volt egy 100 ezer forintos regisztrációs díj is.

A The British International School Budapest honlapja szerint az egyszeri beiratkozási díj 290 ezer forint, és évente első osztályban 3 millió 114 ezer forintot kell fizetni. A Britannica International School választása esetén a 2017-2018-as tanévben az első évfolyamon 3 millió 450 ezer forintba került a tandíj. A Greater Grace International School diákjainak a 2018-2019-es tanévben 350 ezer forintos regisztrációs díjat kell fizetnie, és alsóban, hatodik osztályig 3 385 000 forintot kell fizetni évente. A Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola is nyilvánosságra hozta a 2018/2019-es tanév díjait, ott is 100 ezres regisztrációs díjjal számolhatunk, az általános iskolai oktatásért pedig 19800 USD-t, vagyis közel 5 millió forintot kell fizetni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top