Magyarország kúl

A párizsi olimpiai uszoda olyan lesz, mint a Duna Aréna

A 2024-es párizsi olimpia szervezőbizottsága Budapesten tanulmányozza a Duna Aréna épületét, mert a franciák szerint ez ma a világ legjobb versenyuszodája.

Anthony Piqueras, a párizsi olimpia és paralimpia – egynapos látogatásra a magyar fővárosba érkezett – technikai igazgatója a szerdai bejárást és workshopot megelőző sajtótájékoztatón hangsúlyozta az MTI híre szerint: “a Duna Aréna minden jövőben épülő, így a párizsi olimpia vizes versenyeinek otthont adó uszodának a mintája lehet”.

Anthony Piqueras, a 2024-es párizsi olimpia és paralimpia technikai igazgatója, Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos és Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó a Duna Arénában (MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)

“Példa arra is, miként hasznosulhat egy sportlétesítmény a hazai nagyközönség és a sportolók számára egyaránt” – folytatta Piqueras. Kiemelte: a fenntarthatóság, amely a Duna Aréna tervezésekor és építésekor követelmény volt, alapvető szempont a franciaországi játékok előkészítésekor is.

Mivel a 2024-es párizsi ötkarikás játékoknak még nincs versenyuszodája, ezért a franciákat különösen az érdekelte, hogyan lett a Duna Arénaa világ egyik leggyorsabb medencéje, illetve hogyan oldották meg a magyarok, hogy a vizes világbajnokság idején az ideiglenes lelátókkal 15 ezres, végleges formájában pedig 6 ezres legyen a lelátó. Ezen kívül azt is tudni szerették volna, mi volt a gyors kivitelezés titka. Ezért már a nyári vizes világbajnokság alatt kérték, hogy megismerhessék a Duna Arénát, mert annak mintájára szeretnék felépíteni a párizsi olimpiai uszodát.

Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti városépítések kormánybiztosa beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy alig két év alatt kellett megépíteni azt, amire más szervezőknek hét-nyolc év állt a rendelkezésükre.

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a Duna Aréna három rekordot is felállított: soha ilyen rövid idő alatt – másfél év – ekkora méretű uszoda még nem épült fel a világon. Soha nem volt rá példa, hogy az olimpiát követő úszó világbajnokságon tizenegy világcsúcs szülessen, illetve nem volt még olyan építkezés Magyarországon, amely ötezer embernek adott volna munkát.

Gyurta Dániel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának magyar tagja arról beszélt, hogy nagy élmény volt versenyezni az arénában. Hozzátette: a külföldi versenyzőktől is azt hallotta, nagyszerű volt hangulat a világbajnokság idején, amelyet még az amerikaiak is “tátott szájjal” figyeltek

A létesítmény már májusban két nagy nemzetközi versenynek ad otthont: előbb itt rendezik a műúszók, majd az úszók világkupáját. Mindkét világverseny először lesz látható Magyarországon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top