Magyarország kúl

Tetőmedencében lehet majd menőzni Zalakaroson

Új igazgató érkezett a zalakarosi fürdőbe, és nem sok időt vesztegetett: egymilliárdos beruházásba kezdenek, amelynek egyik eredménye egy panorámamedencés épület lesz.

Jelentős változásokra számíthatnak az elkövetkező időben a Zalakarosi Fürdő kedvelői, miután Cziráki László foglalta el a nyugdíjba vonult Krampek Mihály vezérigazgatói székét, írja a Termálfürdő.hu.

Cziráki László arról is beszélt, hogy hamarosan megkezdik azt a közel 1 milliárd forintos fejlesztést, amely a fürdő gyógycentrum részlegének és a meglévő fedett és szabadtéri medencék környezetének megújítását foglalja magába, valamint egy új épület kialakítására is sor kerül. A háromszintes épületben egy teljesen új és modern szaunavilág is helyet kapna majd.

Az épület tetején egy melegvizes panorámamedence kialakításával nyújtanának különleges élményt a vendégeknek.

Egy medencebár kialakítása is a fürdő vendégek kényelmét szolgálja majd. Reményei szerint a zalai beruházás alapkövét már áprilisban lerakhatják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top