Magyarország kúl

Wahorn vall

A Lakástalkshow kedd esti adásában a világhírű magyar művész, Wahorn András és Töttös Kata, festőművész lesz Lovász László vendége. Wahorn András a műsorban őszintén beszél családjáról, művészetéről és azt is elárulta, hogyan szűnt meg az a fajta ego, ami pályafutása során jellemezte.

 

Wahorn András (fotó: VIASAT3/Labancz Viktória)

Wahorn András a VIASAT3 ma esti műsorában bevallotta, beteges önigazolásból született, hogy megmutassa a világnak, hogy olyat csinált, amit még senki, és ezzel mindenki csodálkozását váltsa ki. Mint a kisgyermek, aki meg akarja mutatni az anyjának, milyen nagyot ugrik. Wahorn szerint egy művész ebből sohasem nő ki, mindig tudatni akarja az egész világgal a nagyszerűségét.  Ez történt a kis Pintér Andriskával is, aki 16 évesen „megwahornult”.

 „Azt hittem, az én feladatom, hogy megváltsam a világot, és én majd a világ egyik géniusza leszek, ezért ki kellett találnom egy nevet, ami még senkinek sincs, hogy még ehhez képest is egy olyan neve legyen ennek a géniusznak, ami még nem volt a világon. Persze még ez sem volt elég, úgy neveztem magam, hogy Rex Wahorn András”

– árulta el névváltoztatásának okát az egykori Pintér András.

A művész gyerekként problémás volt, a szülei elmegyógyászhoz is vitték, hogy rájöjjenek, mi a baj vele. András bevallotta, nagyon elkeserítette, hogy nincs vele semmi gond, azt szerette volna, hogy a betegsége igazolja egyediségét és azt, hogy olyat senki sem érezhet, mint ő.

Feleségével, Töttös Katával (fotó: VIASAT3/Labancz Viktória)

„Az orvos azt mondta, hogy semmi probléma nincsen ezzel a gyerekkel, és ez engem nagyon elkeserített, mert én reméltem, hogy velem valami nagyon nagy probléma van. Hogy én egész más vagyok, hogy ezeket az érzéseket, amiket érzek, ezt senki nem érezheti, hogy ez valami szörnyű betegség, ami velem van. Szerettem volna, ha azt mondják, igen, ez a gyerek nagyon beteg, de azt mondták, ez a gyerek ugyanolyan, mint a többi kamasz” – vallott csalódottságáról a ma esti Lakástalkshowban.

 Wahorn Andrást a művészet szabaddá tette, és úgy érezte, a művein keresztül megváltja a világot. Ebben egészen addig hitt, amíg rá nem jött, nincs olyan, hogy a világ legnagyobb művésze, a művészet nem váltja meg a világot, és ő csak egy ember. Lovász Lászlónak beismerte, nagyon fájó volt ez a felismerés.

 „Rá kellett jönnöm, hogy az idő elmúlt, elszállt felettem, rá kellett jönnöm, hogy az, ami történt velem Magyarországon, hogy az idő egy pontján híres lettem és bármit csináltam nagyon fontos volt az országnak, ennek már vége”

– mesélte el, hogy szűnt meg az a fajta ego, ami korábban hajtotta.

Töttös Kata és Wahorn András egy kiállítás megnyitón találkoztak. Előtte András már hirdetést is feladott, hogy megtalálja a párját.  „Feladtam már hirdetéseket, hogy 58 éves festőművész keres olyan fiatal, 30 éves nőt, aki szereti a mezőgazdaságot, az avantgárd zenét, az állatokat, de senki sem jelentkezett” – mesélte András nevetve.

Akkor lépett Kata az életébe, aki Andrásnak a megnyitón azonnal megtetszett. András facebookon jeltölte be Katát, ekkor kezdtek el beszélgetni. Töttös Kata 10 napi ismeretséget követően költözött az akkor már Mezőszemerén élő művészhez. A művészpár kölcsönösen szereti és tiszteli egymást. Kata számára András a nagybetűs férfi: „Az is tetszett meg benne, hogy neki nincs lehetetlen” – mesélte Kata. Ez a fajta csodálat kölcsönös: „Katiban mindent megtaláltam, amit kerestem” – jegyezte meg András boldogan.

Fotó: VIASAT3/Labancz Viktória

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top