nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Magyarország kúl
A negyedik gyertya

A negyedik gyertya

A karácsony akkor köszönt be hozzánk, amikor hagyjuk. Álljunk meg egy percre mielőtt meggyújtjuk a negyedik gyertyát, és nézzünk körül. Hangulatos, igaz történet tőlem nektek. Sok szeretettel. Karácsonyra.
Lehoczky Rella
Lehoczky Rella
f Ajánlom

Nagy a rohanás. Még úgyis, hogy karácsony előtt jól beosztottam az időm, a férjem mindenben a segítségemre volt, három gyerekünk ajándékait pedig már rég beszereztem. Mindig csak egy nappal kellene több. Szeretem ezt az ünnepet, és szeretem, ha ilyenkor minden tökéletes. Megnyugszom, ha idejében ki van pipálva minden tétel a bevásárlólistámon, ha legalább egy hétig sikerül megőriznünk nagytakarításom eredményét, és ha nem kell az utolsó pillanatban, lóhalálában bevágódnom az ünnepi asztal egyik főhelyére.

A karácsony épp attól lesz meghitt és szép, ha nem kapkodunk, ha úgy figyelünk a részletekre, hogy azt senki más nem veszi észre. Az év végi nagy hajtás miatt december végére én is jobban elfáradok. Ilyenkor még jobban esik leülni egy kicsit, Frank Sinatra karácsonyi albumát hallgatni és csak kibámulni az ünnepi világítással körbedíszített ablakon. Meggyújtani az adventi koszorú egy, kettő, három gyertyáját, táncolni a gyerekekkel Mariah Carey legismertebb karácsonyi dalára, aztán szorosan odabújni a férjemhez, amikor már mindenki alszik. Csöndben vele együtt nézni az adventi koszorú egy, kettő, három gyertyáját. Nem is kívánhatnék többet.

Esténként én viszem sétálni Bingó kutyánkat. Még fáradtan is jól esik így levezetni a napot. Nem messze lakunk egy gyönyörű templomtól, és bár vallásomat tekintve nem vagyok katolikus, jó arra bandukolni, és újra meg újra megcsodálni a kivilágított épületet. Hangulatos. Ilyenkor karácsony előtt pedig egyenesen mesés. Misztikus. Jéghideg volt, mégis leültem picit a templom előtti parkban. Békés volt picit nem rohanni, néhány percet semmittenni. Csak néztem a templom kapuját, közben meg-megsimogattam Bingót, ha éppen a kezem alá tolta a buksiját. Arra sétált egy szerelmespár. Ők is megálltak egy pillanatra és kéz a kézben felnéztek a templomtoronyra. A farkasordító hidegben még közelebb bújtak egymáshoz, aztán vidáman továbbsétáltak, és arról beszélgettek, hova mennek majd a két ünnep között. Olyan szépen szerették egymást. Néhány perc múlva érkezett egy velem egykorú nő. Tömött szatyrokat cipelt, és a ridiküljét próbálta türelmetlenül visszacsalogatni a vállára. Talán ő is édesanya, mint én. Végigrohant a parkon, aztán szaladni kezdett, hogy elérje a közeledő buszt. Némán drukkoltam neki. Sikerült. Felszállt, és talán haza sietett. Talán a családjához.

Ekkor egy idős férfi komótosan lépett ki a mesebeli templom kapuján. Megtörölte a szemét, mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót, aztán precízen megigazította kopottas kalapját. Amolyan régimódi bácsi volt szürke ballonkabátban, és fekete bőrkesztyűben. A nagypapámra emlékeztetett, mikor kezeit a háta mögött összekulcsolva indult útjára. Vajon várja őt otthon valaki? Kivel tölti az ünnepeket? Ebben a pillanatban egy csapat ért a közeli sétáltatóba: labdát dobáltak jókedvű kutyáiknak, akik egy-egy hangos ugatással örültek a közös játéknak. Bingó nem mozdult. Se az idegeneket, se a labdát nem szereti. Maradt inkább mellettem, és távolról figyelte az eseményeket, ahogyan én is. Összenéztünk. Örültem, hogy nem egyedül cidrizek a padon.

A szél közben kissé feltámadt. Szállingózni kezdett a hó. Felnéztem az égre, ahonnan a fejünkre engedték a sokszázmilliárd csacska hópelyhet. Mindig fázom, de szeretem a telet. A leheletemet, ahogyan füstnek látszik, amikor kifújom. A széleiknél bepárásodott ablakokat kora reggel. A deret, a havat, a latyakot, a jeget. A csacska hópelyheket. Amikor fénybe borul decembertől minden utca, és az ablakokban világít valami. Szeretem, ahogy az emberek azt mondják egymásnak “boldog karácsonyt!”, és hogy ilyenkor még többet lehet adni. Ha kipirosodik az arcom a fagytól, és viszket a homlokom a sapkától. Szeretem a kétujjas, bélelt kesztyűm és az összes karácsonyi dallamot. Ha egészet üt a templom harangja. Ha mindegyik gyertya ég az adventi koszorún. Szeretem a karácsonyt.

A hideg padon dideregve még meglestem, ahogy egy hattagú család az esti misére rohan. A négy gyerek fogta egymás kezét, az apa szorította az anyáét. Siettek. Késésben voltak, mégis hatalmas nyugalma vette körül őket. Nyugalom és jókedv. Elmosolyodtam én is: ugyanígy rohanok szinte mindenhová a három gyerekemmel. Szaladok a szennyessel, sürgetem a bevásárlást, hajtom a munkát, loholok a karácsony után. Sokszor magamat sem találom. Néha jó meg-megállni, kicsit leülni és csak nézni, mi történik az utcán. A karácsony nem a fényesre suvickolt háztól vagy a temérdek ajándéktól válik azzá. Sőt, nem is a konyhában ünnepeljük. A karácsonyt mi magunk tesszük azzá december 24-én, január közepén vagy a nyár derekán. Bármikor. Akármikor.

Hazáig gyorsan szedtem a lábam, mert egészen átfagytam ott a padon bámészkodva. Siettem haza, a családomhoz. A gyerekeim már aludtak, amikor elindultam, de nem vágytam másra, mint hogy az ő buksijukat is megsimogassam, és megigazítsam a takaróikat. Van hova mennem, van kihez rohannom. Nem is vágyom én másra se karácsonykor, sem pedig máskor. Bingó alig tudta tartani velem a lépést, egyre gyorsabban kopogott a csizmám sarka. A hópelyhek lassú tánca közben ütött még egyet a templom órája. Hát itt a karácsony az orrom előtt – gondoltam, és fentről rögtön ráharangoztak még egyet. Még nincs december 24-e, de a várakozás, a készülődés, a megnyugvás megszépít minden egyes pillanatot. A karácsony ott volt a parkban: a szerelmesek párbeszédében rejtőzött, a nő tömött szatyraiból kukucskált, a bácsi kopottas kalapján csücsült, a hattagú család összetartása közé bújt. A hópelyhek táncában, a szél feltámadásában, a templom harangjában. Bennem.

Jól esett újra otthon lenni, pedig alig egy órát voltam távol. Bingó is befészkelte magát meleg kosarába, én is bekucgóztam férjem mellé a kanapéra. Holnap után karácsony. Már itt toporog a küszöbünkön: vacog, éhes, és fáradt. Magányos. Még nem jött el az ideje, én mégis nagy örömmel beengedem. Jóval előbb kellett volna, de örülök, hogy néhány napra, talán pár hétre, esetleg örökre beköltözik hozzánk. Szeretjük, ha jön, nem akarjuk, hogy menjen! Az asztalon egy, kettő, három gyertya égett az adventi koszorún. Valami hiányzott. “Mi lenne, ha most meggyújtanánk a negyediket is?” – kérdezte a férjem, én pedig egy csöndes mosollyal beleegyeztem. Még nem jött el az ideje, mégis, hozzánk már rég megérkezett.

Egy, kettő, három, négy. Karácsony van.

(Kiemelt kép: pinterest.com, a szöveg illusztrálásához Linda Nelson Stocks festményeit használtam)

Megosztás Facebookon