Magyarország kúl

Fantasztikus látványtervek: kezdődik a magyar Oxford építése!

Hamarosan indulhat az építkezés Kőszegen, ahol egy évek óta zajló program keretében a magyar Oxfordot akarják megépíteni. Fontos lépés, hogy 3,8 milliárdért létrejön egy egyetemi campus: íme a látványos tervek!

Illusztrácio: hellokoszeg.hu

3,8 milliárdból építik ki a Pannon Egyetem kőszegi campusát. A városban már évek óta működik a KRAFT-program, amely igazi tudományos, kutatókat és a szellemi életet vendégül látó, nagyszabású projekt. Miszlivetz Ferenc, a KRAFT szellemi atyja korábban úgy írta le, hogy Kőszeg lehet magyar Oxford.

Illusztráció: hellokoszeg.hu

Most kiírták a közbeszerzést a kőszegi campus új épületére, amit a volt MÁV Gyermekotthon épületéből alakítanának ki, írja a nyugat.hu. A tervek látványtervei már elkészültek. Miből áll majd a beruházás?

Illusztráció: hellokoszeg.hu

  • Létrejön egy 1500 négyzetméteres komoly, nemzetközi vonzerővel bíró könyvtár 300  ezer kötettel,
  • Auditorium Maximum – vagyis lesz nagyelőadó,
  • 680 m2-en globalizációs és regionális kihívások kutatása történik,
  • 500 m2-en zenei központ működik majd,
  • kreatív város központ 400 m2-en, publikációs irodával, development office-al és 300 m2-es idegennyelvi központtal,
  • a jövő és trendkutatás 900 m2-en várja majd a kutatókat,
  • lesznek szobái a Pannon Egyetemnek,
  • professzori szállások készülnek,
  • megújul a park,
  • és természetesen lesz kávézó, étterem, kiszolgáló részek, sportközpont, professzori klub, igazgatóság.

Illusztráció: hellokoszeg.hu

A közbeszerzés december 20-ig adott határidőt az ajánlattévőknek, ha sikeresen zárul a pályázat, akkor hamarosan indulhat a kivitelezés is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top