“Kevés női képviselő van a világ országgyűléseiben” – mondja Kovács Ivett, adatmágus

Rád kerestem a Facebookon, hogy majd megismerjelek itt a kávézóban, és így futottam bele a friss hírbe, hogy jelöltek egy díjra.

Igen, ez az Info is beautiful awards, ami az egyik legrangosabb díj az információ-vizualizációval foglalkozók között. Fél éve készítettem egy dashboardot arról, hogy világszerte milyen a nők aránya az országgyűlésekben, és most kiderült, hogy ezzel bekerültem a jelöltek listájára. Kaptam tőlük egy e-mailt, hogy küldjek magamról adatokat.

Az hogy lehet, hát nem te jelentkeztél?

Nem, ők találtak rá erre a munkámra.

Kinek a megbízásából foglalkoztál a nők arányával a parlamentekben?

Senkiéből. Pusztán kedvtelésből.

Fotók: Neményi Márton

Már elhangzott egy varázsszó, a dashboard, amit nem biztos, hogy mindenki ért, úgyhogy javaslom, hogy szép lassan helyezzük képbe az olvasót az adatvizualizáció tekintetében.

Húha, ez mindig olyan nehéz.

Akkor kezdjük azzal, hogy mennyire újkeletű.

Egyáltalán nem, hiszen ha belegondolunk, évszázadokkal ezelőtt is készítettek adatvizualizációkat, például térképeket. Amiket én csinálok, azok interaktív felületek, egy adott témához kapcsolódó adatokkal, és dashboardnak hívják.

Miért fontos, amit csinálsz?

Óriási mennyiségű adat halmozódik fel, amit már lehetetlen átlátni Excel-táblákban, ha viszont vizuálisan megjelenítjük, akkor egyből világossá válnak az arányok, a különbségek. És erre egyre nagyobb az igény; gondoljunk például egy meetingre, ahol a felsővezetők azonnal szeretnék átlátni a helyzetet, megtudni a legfontosabb értékeket, választ kapni a kérdéseikre. De nemcsak az üzleti életben szükséges ez a tudás, hiszen ha kimegyek futni a Margitszigetre, tök jó, ha utána meg tudom nézni az aktuális eredményeimet diagramokon.

De amit te csinálsz, az, ha jól értem, jóval több a diagramoknál.

El lehet vonatkoztatni a klasszikus chart-típusoktól, a lényeg inkább az, hogy úgy jelenítsük meg az információt, hogy az mindenki számára egyértelművé váljon. Innentől már szinte mindegy, hogy kiscsillagokat vagy kiskutyákat használok grafikai elemként, ez már csak az egyéni vizuális beállítottságon múlik.

Mikor érezted először, hogy ezzel akarsz foglalkozni?

Hat éve dolgozom a Starschemánál, de amúgy statisztikus-elemzőként végeztem, úgyhogy sem az informatikához, sem a vizualizációhoz nem volt közöm. Projektről-projektre tanultam bele, és nagyon megszerettem, már csak azért is, mert rajzból érettségiztem, és a vizuális dolgokra mindig is fogékony voltam. De hogy válaszoljak a kérdésedre: nem terveztem tudatosan, hogy ezzel akarok foglalkozni, így alakult.

Hogy néz ki egy projekt? Nyilván mindegyik máshogy, de a munkamódszer érdekelne.

Megkapom az adatokat, a háttértörténetet; ez lehet üzleti vagy teljesen hétköznapi élethez kapcsolódó információ. Kérdéseket kell feltennem, hogy kiszedjem a megrendelőből, pontosan mi mindenre keresik a válaszokat, és ezek alapján kezdem el megjeleníteni az információt. Innentől, bár nyilván vannak alapszabályok, általában tőlem függ, hogy hogyan épül fel egy ilyen dashboard. Az a fontos, hogy a végeredmény képes legyen arra, hogy vezesse az olvasó vagy a megrendelő figyelmét. Ez az, amit igazán nehéz megtanulni. Sokan azt gondolják, ez csak annyiból áll, hogy ide-oda kattintgatsz, meg kódolsz hozzá, végül szép kis dolgokat készítesz, és kész. De ez a része sokkal mélyebb tudást igényel, ami már az agyműködéssel, pszichológiával függ össze.

És ez a része mennyire áll közel hozzád?

Nagyon. Olvasok szakirodalmat, bejártam ilyen témájú órákra az egyetemre.

Leggyakrabban a Tableau nevű szoftverrel dolgozol, amelynek a magyarországi nagykövete lettél. Ez mit jelent pontosan?

Három hónapja dolgoztam a cégnél, amikor egy új projektnek kezdtünk neki, és megismertük ezt a szoftvert. Most már több mint öt éve dolgozom vele, nagyon szeretem. A nagyköveti munkának leginkább közösség-összetartó szerepe van: rendezvényeket szervezek az itthoni felhasználóknak, segítek nekik; a világ tableau-zói számára pedig közzéteszem a munkáimat, írok róla.

Mekkora közösségről beszélünk világszinten?

Most volt egy konferencia Las Vegasban, tizennégyezer ember volt jelen.

Köztük te is?

Igen, eszméletlen élmény volt. Ennyi ember, aki egy téma iránt érdeklődik, hihetetlen. Ezért is a tizennégyezer ember inkább egy nagy családnak tűnt.

Sokukkal korábban is kapcsolatban álltam az interneten keresztül, de személyesen csak most találkoztunk.

Rengeteget tanultam ez alatt a pár nap alatt, de közben meg olyan volt, mint egy nagy buli. Egy hatalmas területen zajlott az esemény, és nekem az volt az egyik sokkoló élmény, hogy reggel héttől már ott voltak az emberek. Magyarországon mikor mennek el hétre egy konferenciára?

Kilenc-tíz előtt esélytelen, akkor is a kávé az első programpont. De ha már országokat hasonlítgatunk, eszembe jutott egy fontosnak tűnő kérdés: egy-egy munkánál mennyire kell vagy lehet ügyelni arra, hogy Kínától Botswanáig mindenhol mindenkinek ugyanazt mondja el a végeredmény?

Vannak apróságok, például a piktogramokra, színekre érdemes figyelni, és arra, hogy univerzálisan érthető, értelmezhető legyen a képi világ.

Mennyire jellemző, hogy a médiában vagy a politikában eltorzítva jelenítenek meg adatsorokat? Emlékezhetünk olyan magyar híradós grafikonokra, ahol a migránsveszélyt akarták szemléltetni, és az egekig emelkedett az egyik oszlop, de ha alaposan megnézted a táblázatot, a csúcsérték 3 fő volt.

Igen, egy időben gyűjtöttem is ezeket. De ezeknek a hibáknak egy része bizonyára nem tudatos megtévesztés akar lenni, sokszor egyszerűen nincs meg a szükséges szaktudás.

Pedig, mondjuk, egy választási kampánynál tökéletesen alkalmazható lenne a csúsztatásokkal teli adatvizualizáció. Nem kaptál még ilyen jellegű felkéréseket?

Nem kerestek még meg pártok, sem politikai szereplők.

Van olyan adat, amit nem lehet vizualizálni?

Nincs.

És olyan feladat, amivel megtaláltak, de érezted, hogy ebbe beletörhet a bicskád?

Persze, voltak nehezebb munkák, de inkább olyan gond fordulhat elő, hogy nem jön egyből az ihlet, és akkor keresnem kell inspirációt. Mindig ez a leghosszadalmasabb része a munkának.

Mikor jó egy dashboard? Feltételezem, hogy az átláthatóság fontos. Egyéb?

Akkor mondható jónak, ha az is egyből le tudja olvasni és képes értelmezni az adatokat, akinek egyáltalán nincs köze az adott témához. Innentől részletkérdés, hogy mondjuk, milyen színekkel dolgozol, az inkább annyiban érdekes, hogy passzoljon a brandhez. És valóban, ahogy mondod, az is fontos, hogy ne legyen benne túl sok adat, különben nem átlátható, nem értelmezhető.

Számon tartod, hogy hány dashboardnál jársz?

Nem, már csak azért sem, mert a projektmegbízásokon kívül saját magam szórakoztatására is gyakran csinálok egyet-egyet.

Hobbiból? A tanulás kedvéért?

Leginkább azért, hogy fejlődjek. Van, hogy belefutok egy adat-setbe, amit nagyon izgalmasnak találok, de olyan is előfordult, hogy egy plakáton megláttam két alakzatot, ami megtetszett, és akkor ahhoz kerestem vizualizálható adatot.

Mennyire marad energiád vagy kedved kreatívkodni egy húzós munkanap után?

Az a baj, hogy sokszor munka után is adatokat nézegetek, és közben érzem, hogy nem szabadna, mert már sok lesz. De ami igazán kikapcsol, az az, ha a kutyámmal sétálgatok mindenfelé.

Láttam a munkáid egy részét, és feltűnt, hogy rengeteg témához nyúltál – követned kell a napi híreket, hogy képben légy?

Ez mindig a témától függ – van, amihez tényleg naprakésznek kell lenni, de ha épp nem aktuális, hanem átfogó témát dolgozok fel, akkor elég, ha csak abba ásom bele magam.

Mennyire befolyásolja a lelkesedésedet és a kreatív lehetőségeket a téma? Mondjuk, amikor az uniós krumpliszektorral foglalkoztál, kevésbé tudtál szárnyalni, mint egy izgalmasabb feladat során?

Eléggé befolyásolja. Bevallom, volt már olyan, hogy lett volna időm nekikezdeni egy munkának, de a téma miatt nehezen álltam neki. De aztán ilyenkor jön egy ötlet, hogy valamilyen adat mennyire jól passzol egy chart-típushoz, és akkor hirtelen beindul a dolog.

Van kedvenced az eddigi felhozatalból?

Az UNICEF-es. Egy San Franciscóban élő tableau-s lány kapcsolatban áll cégekkel, szervezetekkel, én pedig önkéntesként közreműködtem több projektjében. Az egyik munka a gyermek migránsokról szólt. A téma nagyon érdekelt, úgyhogy készítettem hozzá egy vizualizációt, amivel azóta is kampányol az UNICEF. Ami még nagyon izgalmas, az az ENSZ Fejlesztési Csoportjának készített munka, amelyről pont a napokban kellett előadnom 131 ország képviselőinek a webes konferenciáján.

Bevallom, a Mr. Bean-es dashboard-ot nem értettem. Mármint, hogy mit kell rajta nézni.

Ó, az nagyon régi. Ezeréves. Annak csak annyi volt a lényege, hogy egy képet hogyan tudsz adatpontokká konvertálni. Vicces végignézni, hogy régen milyen ábrákat készítettem.

public.tableau.com/profile/yvette

De ma is felvállalod őket, nem?

Persze.

A vizes VB adatainak megjelenítése kinek az ötlete volt?

Én szerettem volna nagyon megcsinálni. Kint voltam néhány versenyen, és arra gondoltam, hogy ha már itt rendezik ezt az eseményt, csak kellene készíteni rá valamit, és így jött az ugrásos téma.

Van, hogy az adatokat megismerve megérint egy téma, és onnantól már nem csak puszta adatként tekintesz rá? Mondjuk, amikor a menekült gyerekek számát kellett vizualizálni.

Igen, ott egyértelműen ez történt. Arra gondoltam, hogy ha csak egyetlen ember akad, aki a munkámon keresztül döbben rá a menekült gyermekek helyzetére, és ezért adományoz egy szervezetnek, akkor már megérte. De például azt is durva volt látni, hogy mennyire kevés női képviselő van a világ országgyűléseiben.